Félmilliós kölcsönt vesz fel Rimaszombat

rimaszombat testület
Rimaszombat |

Rendkívüli ülésen döntött a majd félmilliós kölcsön felvételéről a rimaszombati képviselő-testület.

A csütörtöki rendkívüli ülésen a testületnek arról a kölcsönről kellett döntenie, melyet a pénzügyminisztérium bocsátott az önkormányzatok rendelkezésére, hogy ezzel kompenzálják a koronavírus-járvány miatti adókieséselet.

495.000 euró

Miroslav Bielak, a rimaszombati városi hivatal gazdasági osztályának vezetője ismertette a kölcsön igénylésének feltételeit. A város 495.000 euró kölcsönt vehet fel, melyet kamatok nélkül kell visszatérítenie. Az összeget négy részletben kell visszafizetni: az első részletet 2024-ben, majd 2025-ben, 2026-ban, és 2027-ben. Bielak arra is felhívta a figyelmet, hogy még arra is van esély, hogy az állam 2024-ig úgy dönt, hogy a kölcsönt nem kell visszafizetni. Mivel Rimaszombat városa teljesíti az igényléshez támasztott feltételeket, Bielak azt javasolta a testületnek, hogy vegyék igénybe az állami támogatást.

Miroslav Bielak javasolta a kölcsön igénylését

Michal Demeter, a Merjünk gyorsítani frakciójának képviselője elmondta, hogy ők is jó ötletnek tartják a kölcsön igénylését: mivel kamatmentes összegről van szó, az inflációt figyelembe véve a város még kevesebb pénzt is fog visszafizetni, mint amit kap. Demeter a város lakosaival történő konzultáció után néhány konkrét javaslattal is előállt, mire lehetne költeni ezt a pénzt. Ilyenek pl. a halottasház rekonstrukciója, utak és járdák felújítása, a Daxner-téri szökőkút megjavítása, 200 szemeteskuka beszerzése, az ipari park projektdokumentációjának kidolgozása, stb. A Demeter által felsorolt javaslatok kb. 450 ezer euró szétosztásával számolnak. Jozef Šimko polgármester támogatásáról biztosította ezeket, de felhívta rá a figyelmet, hogy a pénzügyminisztériumtól kapott pénz még idén el kell költeni, így át kell dolgozni a város költségvetését.

A testület egyhangúan megszavazta a kölcsön felvételét.

Michal Demeter több javaslattal is előállt, mire lehetne költeni a pénzt

Mire költik a pénzt?

Jozef Šimko polgármester az ülés után lapunknak elmondta, hogy üdvözölte a testület döntését. Az összegből többek között azokat a kiadásokat fogják fedezni, melyek a koronavírus elleni küzdelemre mentek el. Michal Demeter képviselő javaslatát tiszteletben tartja, de emlékeztetett, hogy az összeget még idén el kell költeni, így olyan dolgokat kell fedezni belőle, amit a város idén valósított meg. Az így felszabaduló összeg megmaradhat a 2021-es beruházásokra.

Roman Vaľo (Merjünk gyorsítani) képviselő is rendkívül előnyösnek tartja a kölcsönt, és leszögezte, hogy a pénzt olyan beruházásokra akarják költeni, amelyeket meg kellett vágni a koronavírus miatti adókiesések miatt. A 495 ezer euró pont lefedi azt a kiesést, amit a koronavírus okozott. Vaľo azt is elmondta, hogy a Demeter által felolvasott javaslatok – melyek a város lakosaitól érkeztek – benne voltak az eredeti költségvetésben, csak a pandémia miatt ki kellett őket húzni. Ezeket átadták a városvezetésnek, és remélik, hogy bekerülnek majd az átdolgozott költségvetésbe, bár Vaľo ezen a téren kétségeinek adott hangot: „Már sokszor mondta (a polgármester, Jozef Šimko – a szerk. megj.), hogy támogatja a javaslatainkat, de a valóság teljesen más volt.”

Šimko

Kérdőjelek a sörgyár körül

Jozef Šimko polgármesternél a korábbi testületi üléseken beharangozott szuperberuházásra is rákérdeztünk. Mint arról korábban beszámoltunk František Kurilla beruházó egy sörgyárat és gyümölcsfeldolgozót szeretne építeni Rimaszombatban, és azt ígérte, hogy a munkálatokat már szeptemberben megkezdenék a városban. Šimko azonban Rigó László alpolgármesterhez irányított minket, akit megbízott a tárgyalások lebonyolításával. Ő maga csak annyit fűzött hozzá:

„Hamarabb leszek katolikus pap, mint hogy ez a beruházás megvalósul Rimaszombatban”.

Rigó László még bizakodó a beruházást illetően

Rigó némileg árnyalta a beruházás jövőjéről alkotott képet. Az alpolgármeseter lapunknak elmondta, hogy legalább hat alkalommal találkozott František Kurillával, és ő komolynak tartja a beruházási szándékot. Rigó szerint a legutóbbi tárgyaláson az is szóba került, hogy a beruházók megvennék a városban található nehézgépgyárat, ami 6 millió eurót ér. Kurilláéknak a SARIO állítólag 20 millió eurót ígért. Rigó László még bizakodik a beruházásban, bár azt ő is elismerte, hogy szeptemberben biztosan nem kezdődik az építkezés. Abban egyezett meg a beruházóval, hogy havi szinten fognak találkozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Hogy pontosan mikor kezdődik az építkezés azt ő sem tudta megmondani, a beruházóktól azt az információt kapta, hogy 2024-ig mindenképpen szeretnék befejezni a gyárat, ha minden jól megy, akkor már 2023-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?