Filmajánló: Heathers (1988)

film

A Westerburg Highban Veronica Sawyer (Winona Ryder) semmivel sem tűnik ki a tömegből, míg a három Heather fel nem karolja, akik népszerűek, csinosak, és mindenkin gondolkodás nélkül átgázolnak.

Veronicát eleinte elvakítja a hírnév, de hamar rájön, hogy képtelen elviselni a három szívtelen, önző és sznob lányt, legfőképpen Heather Chandlert (Kim Walker), aki a klikk vezetőjeként elnyomja és ugráltatja a többieket. A társaság összetartó ereje csak az érdek.

Ekkor feltűnik a színen a vakmerő és vonzó Jason Dean (Christian Slater), aki nyomban elcsavarja Veronica fejét. Kihasználja és manipulálja a lányt, hogy elérje saját brutális céljait. J. D. és Veronica minden korlátot átszakítanak, szabadjára engedik a sérelmeiket és dühüket, hogy bosszút álljanak… az egész társadalmon. Egy emberéleteket követelő, abszurd játék veszi a kezdetét.

A Heathers szokásos amerikai tinifilmként indul, ám hamar kiderül, hogy igazából fekete komédiáról van szó. Egy átlagos középiskola minitársadalmát mutatja be, ahol folyamatosak a szívatások, intrikák, rosszindulatú pletykák, és ahol még a barátod is az ellenséged. A Heathersben nagyok a kontrasztok, minden egy kicsit ki van figurázva, mégis, nem is áll olyan távol a valóságtól. És pont ez az ijesztő benne. Erőssége a zseniálisan megírt forgatókönyv, nem véletlenül vált több mondata legendássá.

Azt hiszem, ez az egyik legbrutálisabb film, amit valaha láttam, végig feszülten figyeltem, szinte meg sem mertem moccanni. Csak úgy záporoznak benne a meghökkentő történések, tele van izgalmas csavarokkal. Lelkileg is meglehetősen megterhelő, annyira vad, nyers és nyomasztó.

Christian Slater meggyőzően hozza a pszichopata jegyekkel rendelkező, manipulatív karaktert – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy magukat a nézőket is képes teljesen elbűvölni. Winona Ryder is nagyszerű a szabadságra és önkifejezésre vágyó, érzékeny lelkű Veronica szerepében. A három Heather közül Heather Duke-ot emelném ki, akit Shannen Doherty alakít (a színésznő később a Beverly Hills 90210 által vált világszerte ismertté), talán neki van közülük a legérdekesebb személyisége és „életútja”. Nagyon tetszett, hogy az összes szereplő motivációját megismerhettük – és bármilyen furcsa is elhinni, mindegyikükkel akaratlanul is együttéreztem, még akkor is, ha elítélem azt, ahogy viselkednek vagy gondolkodnak.

A kosztümök miatt is érdemes megnézni ezt a filmet, nemcsak gyönyörködhettem a nyolcvanas évek divatjában – ami egyébként az egyik kedvencem –, a ruhák és a színek komoly jelentéstartalommal is bírnak. Minden Heathernél (beleértve Veronicát is, mint a társaság tagját) más szín dominál, az öltözékük kifejezi a hangulatukat és a pozíciójukat.

Ugyan készült hozzá magyar szinkron, de gyakorlatilag lehetetlen elérni/beszerezni. A Heathers annak idején nem volt a kritikusok kedvence, viszont a nézők szívét azonnal megnyerte, és Amerikában ma már klasszikusnak számít. Olyannyira, hogy több más filmhez is inspirációul szolgált – vegyük például a Mean Girlst (Bajos csajok) vagy a Riverdale című sorozat musicalepizódját.

Benyovszky Adél

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 35. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?