Romániában újabb negatív rekordot döntött a halálos áldozatok száma

koronavírus

Romániában az utóbbi két hét átlagánál valamivel kevesebb, 1053 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ugyanakkor minden korábbinál több, 60 fertőzött halt meg az utóbbi 24 órában – közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs.

Ismét negatív rekordot döntött – 522-re emelkedett – az intenzív terápiára szoruló súlyos betegek száma, miközben a kórházakban kezelt koronavírus-fertőzöttek száma csaknem 300-zal 7164-re csökkent.

Romániában a járvány kezdete óta 88 593 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 38 454-et nyilvánítottak – két negatív teszt után – gyógyultnak.

Az országban 3681 koronavírusos beteg vesztette életét.

Kedden hatályba lépett a színházak, mozik, koncerttermek és könyvtárak részleges megnyitását lehetővé tevő kormányhatározat. A kulturális intézmények a férőhelyek legfeljebb 50 százalékát használhatják.

Szintén keddtől engedélyezik Romániában a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását. Az asztaloknál legfeljebb hatan ülhetnek, és az asztalokat legalább kétméteres távolságra kell elhelyezni egymástól.

A kulturális intézményeket és a vendéglőket csak azokon a településeken nyithatják meg, ahol a koronavírus-fertőzöttek száma nem haladta meg a lakosság 1,5 ezrelékét az utóbbi két hétben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?