Egyszerű emberi jogok III.

Virágzik a populizmus, a választópolgárok nagy részét ezzel könnyen a maga oldalára állítja a kormányfő, akiről a parlamenti választás éjszakáján, a színpadon mellette álló felesége bekiabálta a közönségnek: „Higgyetek ennek a nagyszombati bohócnak! Én már húsz éve hiszek neki.”

Sajnálatos módon sokan hittek neki, elhitték, hogy ő majd rendet vág a gonosz és rossz politikusok és pénzemberek között, senkit sem fog kímélni, mind börtönben végzik! A nagy rendrakási szándék közepette pedig a legtöbben nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy a parlament elnöke, akinek a választási éjszaka óta a kormányfő el nem engedné a kezét semmi pénzért, szintén együtt reggelizett, hajókázott, tárgyalt azokkal a gonoszokkal, akiket ő le akar csukatni.

Érthetetlen dolog, hogy milyen meggyőződés alapján szavazott bárki erre a másik emberre, aki a hírnevét a mi katolikusnak mondott országunk szabályai szerint erkölcstelen életmódjának köszönheti. Ha valaki azzal nyeri el az emberek csodálatát, hogy sok nőtől még több gyereke lesz, és egyikkel sem házasodik össze, az sok mindent megmagyaráz.

Az egyháznak nem kellene felelősségre vonnia a parlamentet és a kormányt, hogy hogyan lehet egy ilyen ember országos pozícióban?

Átnézhetünk a szomszédba is, ahol a legfelsőbb politikai hatalom foggal-körömmel védi azt az embert, aki közülük való, és aki gyerekpornó praktikákba keveredett. Hiszen megbánást tanúsított! Ugyanilyen megbánást tanúsított az a volt katonatiszt is, aki volt párját, egy hatgyermekes családanyát olyan mértékben bántalmazott, hogy a nő tartós egészségkárosodást szenvedett. A nő feljelentést tett, de a bíróság nem az ő perét tárgyalja elsőként, hanem a férfiét, aki feljelentette becsületsértésért a nőt, mivel az nyilvánosságra hozta az ügyet. Az emberjogi szervezetek aktív fellépésének köszönhetően a férfi a tárgyalás előtt hirtelen változtatást kérvényezett, ezért elnapolták az ügyét, szeptemberre! Nem egyedi eset, és azt jelzi, hogy a párkapcsolati és a gyermekek elleni erőszak kezelésére, megelőzésére nincsenek sem Magyarországon, sem Szlovákiában hatékony eszközök. Vagy ha vannak, a hivatalos szervek nincsenek felkészülve, nem tudják, hogyan kezeljék ezeket az eseteket. És közben mindkét ország legfőbb vezetése fennen hangoztatja, hogy nincs szükségünk semmilyen Isztambuli Egyezményre, mert nálunk ezekre a problémákra megfelelő törvényi eszközeink vannak. Részben vannak, de nem használják azokat, sokkal inkább azokat az eszközeiket, amelyekkel eltussolják, elbagatellizálják vagy tagadják, hogy létezik a nők elleni és gyermekek elleni erőszak. Megvan minden eszközük ahhoz, hogy ellehetetlenítsék azokat a szervezeteket, amelyek a nő- és gyermekjogokkal foglalkoznak és tesznek a problémák megoldásáért.
Magyarországról legutóbb a Norvég Alapot sikerült elüldözni, és fekete listára tenni a legnagyobb gyermekjogi szervezetet. Nálunk most van folyamatban ugyanez. Elüldözni az állami hivatalból a szakembereket, ellehetetleníteni a civil szervezeteket, elzárni a csapokat, elüldözni a külföldi támogatókat. Az Európai Unió erre szánt pénzét pedig majd egy saját, erre a célra kijelölt szervezetbe folyatják, és kimutatják, hogyan támogatják a nemi esélyegyenlőséget és a gyerekeket.

Csak halvány remény van arra, hogy ez nem történik meg, de a mindenre kiterjedő visszarendeződés az emberi jogok terén Szlovákiában nem igazán erre utal.