150 fős lagzin vett részt Matovič, nem viselt szájmaszkot

Michal Šipoš esküvő

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő csütörtökön Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetőjének esküvőjén vett részt. A képek tanúsága szerint a 150 fős rendezvényen nem viselt maszkot.

A tapolyhanusfalvai esküvőt csütörtökön tartották 150 fő részvételével.

A kormányfőn kívül a rendezvényen Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter, Július Jakab, a kormányhivatal vezetője, Jozef Pročko parlamenti képviselő, valamint Grendel Gábor, a parlament alelnöke is részt vett. Utóbbi azon kevés személyek egyike volt, aki a fényképezkedéskor viselt szájmaszkot.

Šipoš, a vőlegény elmondása szerint az esküvőn igyekeztek betartani az összes higiéniai előírást.

„Mindenhol volt kézfertőtlenítő, a mellékhelyiségnél és a bejáratnál is. Nagy ajtók voltak, amelyeknek köszönhetően szellős volt. Nem volt zárt hely” – mondta Šipoš.

„Leginkább arra ügyeltünk, hogy az emberek a templomban viseljék a szájmaszkokat, ahol zárt tér van. A szertartás alatt mindenki viselt maszkot, csak mi, az ifjú pár nem” – fűzte hozzá a frakcióvezető.

A 150 fős rendezvényen Šipoš elmondása szerint csak a legközelebbi családtagjaik és a barátaik vettek részt. Azon személyeket pedig, akik külföldön élnek, megkérték, hogy ne vegyenek részt az esküvőn.

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?