Krajčí szerint nem igaz, hogy az arcmaszk miatt túl sok szén-dioxidot lélegzünk be

Marek Krajčí
Pozsony |

Nem igaz, hogy az arcmaszk miatt túl sok szén-dioxidot lélegzünk be, és hogy káros hatással van az egészségre. Ezt Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter jelentette ki, reagálva az arcmaszkról terjedő dezinformációs kampányra.

Hozzátette: az interneten, főleg a közösségi oldalakon sok, egymásnak ellentmondó információ terjed a COVID-19 betegséggel kapcsolatban. „Fontos, hogy bízzunk a nemzeti egészségügyi intézetek, az epidemiológusok, az orvosok, a szakképzett és gyakorlott egészségügyi alkalmazottak által közölt információkban, kövessük az utasításaikat és fogadjuk meg a tanácsaikat” – olvasható abban a bejegyzésben, amelyet a Szlovák Közegészségügyi Hivatal tett közzé a közösségi hálón pénteken.

A bejegyzésben a hivatal munkatársai felhívják a figyelmet, hogy az arcmaszk viselése csak akkor hatékony, ha a szájat és az orrot is takarja. A sérült, nedves vagy piszkos maszkot ki kell cserélni. Az egyszer használatos arcmaszk ismételt használata nem ajánlott.

Ján Mikas tiszti főorvos felhívta a figyelmet, hogy a legalapvetőbb és leghatékonyabb védekezési módok a maszkviselés mellett a társadalmi távolságtartás, valamint a rendszeres kézmosás és –fertőtlenítés. „E három óvintézkedés betartásával jelentősen visszaszoríthatjuk nemcsak a COVID-19, hanem sok más fertőző betegség, például az influenza terjedését is” – hangsúlyozta Mikas, hozzátéve: az említett szabályokat kint is, bent is ajánlott betartani. Arra intett mindenkit, hogy szabadtéren is kerülje a tömeget. Olyan helyeken, ahol sok ember gyűlik össze, ajánlott felvenni az arcmaszkot akkor is, ha kint vagyunk, és mielőbb távozni onnan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?