A Galleko készítmények hatása a 2019/2020-as szezonban

galleko

Az aktuális mezőgazdasági szezon épp most végződik. Ugyanúgy, mint az eleje, a vége sem úgy alakul, ahogy azt a gazdák elképzelnék. Több vállalatnál is csak „lopva” lehetett betakarítani az időjárás elől a terményt. A márciusban-áprilisban hiányzó esők épp a legrosszabb időpontban, az aratáskor hozták be lemaradásukat.

Az időjárás tehát újra egy fontos faktor lesz, amely jelentősen befolyásolja majd a mennyiséget és a minőséget, tehát a végeredményt. Ez nem újdonság, és várni az ideális időjárásra, nagyon naiv hozzáállás enne. Az időjárás szeszélyein nem tudunk változtatni, és nem marad más hátra, mint alkalmazkodni az új helyzethez. Több termelő ezért már változtatott a talajelőkészítés eddigi módján, próbálkoznak a vetés időpontjának megváltoztatásával, és olyan fajtákat választanak, amelyek jobban alkalmazkodnak ezen körülményekhez. Az egyik módja annak, hogy hogyan segítsünk a növényeinknek, a segédanyagok alkalmazása. A piacon ebből többféle is megtalálható. Különféle alapon működnek, ezért nem könnyű kiválasztani a megfelelőt.

Megoldást kínál erre a problémára a Galleko, amely egy sor stimulációs és stresszhatáscsökkentő készítménnyel rendelkezik. A korábbi kiadásokban foglalkoztunk a Galleko technológiával a leggyakrabban termesztett növények esetében. Nem csak a kísérleti állomások több éves eredményeit soroltuk fel, hanem a termelők tapasztalatait is vázoltuk. A cél az volt, hogy informáljuk és meggyőzzük a mezőgazdászokat a készítmények hatásáról. Ma, a szezon végén megnézzük, hogyan állták próbát a Galleko készítmények, nem csak a „hagyományos” mezőgazdasági termények esetében.

Azt mondják, hogy az eredményt a kombájnok mutatják meg, viszont több félüzemi kísérletben már a szezon közepén láthatók voltak a különbségek azon növények esetében, amelyet a Gallekoval kezeltek. A Galleko készítmények hatása egyedi összetételének köszönhető. Ezek alapja a szerves anyagok, amelyek mindenekelőtt a gyökérrendszer fejlődésére hatnak. Hatásuknak köszönhetően a gyökerek hosszabbak és dúsabbak a hajszálgyökerekben. A növények így könnyebben hozzájutnak a vízhez és a tápanyaghoz is, még a kevésbé mozgékony elemekhez is. Ez egyúttal az első pillér a stresszcsökkentő hatás során. A következő előny a növény nagyobb stabilitása a talajban. Így jobban ellenállnak a kimosódásnak a túlzott csapadék esetében, illetve a felfagyásnak.

A Galleko készítmények hatása jól átható az alábbi felvételen. A félüzemi kísérlet Tapolcsány környékén zajlott az őszi káposztarepcében.

Őszi káposztarepce – jobbra Galleko koreň, balra kontroll. Tapolcsány környéke, fotó: 2019. 10. 12.

A Galleko koreň alkalmazásával ősszel (0,8 l/ha) javult a gyökérrendszer állapota a kontrollal szemben. Az eredmény az volt, hogy a kezelt növények jobban átteleltek és gyorsabban rajtoltak tavasszal. Az egyedek mellékhajtásai a későbbi fázisban jobb minőséget mutattak, dúsabbak voltak, mint a kezeletlen változat esetében.

Őszi káposztarepce – jobbra Galleko koreň, balra kontroll. Tapolcsány környéke, fotó: 2020. 6. 24.

A gyökérrendszerben jön létre a különféle növényi hormonok szintézise, amelyek nagyon fontosak a növény számára (auxinok, citokininek). A kedvezőtlen körülmények viszont erre negatív hatással vannak, ezért a a Galleko sorában a következő összetevők az auxinok és azok vegyületei, valamint a citokininek. Az auxinok egyebek mellett eljuttatják a tápanyagokat az újonnan keletkező növényi részekbe. Nagyobb mennyisége segíti az appikális dominanciát. Az auxinokkal szemben gátlólag lépnek fel a citokininek. Ezek a hajszálgyökerek csúcsán képződnek. Az olyan készítmény hozzáadásával, amely citokinint tartalmaz, ez a folyamat érvényesül, így támogatva van a mellékgyökerek és mellékhajtások képzése. Ez a tény van megörökítve az alábbi felvételen.

Őszi búza, balra kontroll, jobbra Galleko špeciál. Nyitra környéke, fotó: 2020. 4. 24.

Az őszi búza csávázásához ősszel Galleko špeciál-t is adagoltak (1 l/t vetőmag). Az így kezelt növény már röviddel a kelést követően jobb gyökérrendszert mutatott. A szárazság ellenére, amely a környéken uralkodott az év elején (Nyitra környéke), ezt az előnyét megtartotta a növekedés további fázisában is, ami egyebek mellett megnyilvánult a nagyobb számú mellékhajtásokban.

Azonban van megoldás azok számára is, akik nem tudnak ősszel a vetőmag csávázásához Galleko špeciál-t adagolni. Számukra itt a Galleko univerzál. Az őszi applikáció hatását (0,8 l.ha–1) dokumentálja az alábbi felvétel.

Őszi búza – balra kontroll, jobbra Galleko univerzál. Tapolcsány környéke, fotó: 2020.4.7.

A kezelt növényzet minőségibb gyökérzettel rendelkezik, életképesebb, és több a mellékhajtása. Mindezek felett a citokininek pozitívan hatnak arra, hogy a levelek tovább működőképesek maradjanak. Hatásuk látható az egészségesebb növényzeten. Erősítik a sejtfalakat, és gátolják a patogének térnyerését is.

Cukorrépa – balra kontroll, jobbra Galleko. Vágselye környéke, fotó: 2020.7. 20.

A Galleko készítmények aminosavakat is tartalmaznak. A növények ezt maguk is kitermelik, viszont stressz hatására ezek képzése gátolva van. Amellett, hogy ezek a növények alappillérei, kiváló anyaghordozók, amelyek velük együtt vannak adagolva (vegyszerek, tápanyagok). A felsorolt összetevők hatása már első látásra megnyilvánul a cukorrépában. A Galleko list (0,6 l.ha–1), a Galleko rast (0,6 l.ha–1), a Galleko kvet a  plod (1 l.ha–1) és a  Galleko arider (0,3 l.ha–1) befolyásolták a cukorrépatest nagyságát, valamint a levélzet dússágát. Mindezt azon negatív hatások ellenére is, amelyeknek a növények ki voltak téve ebben az évben. Az 5.sz.felv. a félüzemi kísérletekből származik, amelyeket Vágsellye környékén végeztek a cukorrépában. Már az elején említettük a készítmény stresszcsökkentő hatását. Ez nem csak a gyökérrendszer erősítésével történik, hanem a stresszhatáscsökkentő anyagok, és a tengeri alga kivonatok hozzáadásával. Ezeket olyan helyről nyerték ki, amelyek magas hőmérsékletkülönbségeknek vannak kitéve, és hosszú időszak telik el az apály és a dagály között. Így szembesülnek a szárazsággal, és a szárazságtűrő képességüket átviszik a kezelt növényekre is. Ennek köszönhetően képesek jobban gazdálkodni a vízzel, és jobban ellenállnak a magas hőmérséklet-ingadozásnak. Így több egyed áttelel, tavasszal pedig a növény kevesebb időt és energiát fordít a regenerációra, és több ideje jut a termésképzésre. Ami a Galleko összetételét illeti, fontos a makro- és mikroelemek jelenléte is. Feladatuk megoldani az aktuális tápanyag-szükségletet.

A kiszámíthatatlan időjárás nem csak a klasszikus terményekre van negatív hatással. Az utóbbi években problémát jelent a megfelelő mennyiségű takarmány betakarítása is a gazdasági állatok számára. Szlovákia némely területén ebben 1/3-os visszaesést könyveltek el a hozamokban.

Lóhere – balra kontroll, jobbra Galleko univerzál 0,8 l.ha–1, kezelés időpontja: 2020. 4. 24. Příbram (CSK), fotó 2020. 5. 21.

Azonban itt is segítő kezet tud nyújtani a Galleko, erről megbizonyosodtak a Příbram (CSK) környékén végzett vállalatnál is. A lóherét itt a Galleko univerzál-lal kezelték. A félüzemi kísérletek nem voltak ugyan számbelileg kiértékelve, azonban a fotódokumentáció egyértelműen a Galleko mellett beszél. A hatalmas különbségek a kontroll és a kísérlet között látható a dús gyökérzet minőségében, valamint a föld feletti részek vitalitásában.   

A fenti felsorolás csak néhány példa volt, amelyet a Gallekoval végeztek különféle terményekben az éppen végződő szezonban. A különféle negatív hatások ellenére nagyon jól teljesítettek a készítmények. Az első eredmények azt mutatják, hogy a készítmények hozadéka nem csak vizuálisan látható, hanem ami még fontosabb, gazdaságilag is kimutatható. Előttünk áll az új szezon, és itt a lehetőség, hogy a mezőgazdászok megbízható és igazolt partnert válasszanak a terményeik kezelésére. A Galleko kétség kívül ezek közé tartozik.

Martin Šotík, Galleko (info@galleko.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?