Van értelme a segítségnyújtásnak

Galánta
Galánta |

Ismét egy súlyos beteg gyermeknek segített a Templars Slovakia Polgári Társulás. Ősszel folytatják az önkéntes és jótékonysági munkát, adventre pedig egy figyelemfelkeltő rendezvényt terveznek.

A galántai Templars Slovakia Polgári Társulás tizenkét éve végez önkéntes és jótékonysági tevékenységet. „Július 25-én Diószegen rendeztük meg a Slovakia Strongest Man erős emberek versenyét, amelyen 1535 euró gyűlt össze. Amikor az emberek megtudták, hogy milyen céllal szerveztük a gyűjtés, néhány magánszemély további 400 eurót adott hozzá, így jött össze a közel 2000 euró. A súlyos betegségben szenvedő kisfiúnak nagy szüksége van a rehabilitációra, amely alkalmanként 1900–2500 euró” – mondta el Horváth Tamás, a szervezet alapító tagja.

A vízkeleti kisfiú másodszor kapott támogatást a Templarstól. Az előző alkalommal az adó 2 százalékának felajánlásaiból gyűjtöttek össze számára több mint 1400 eurót. Augusztus utolsó hétvégéjén Nagyfödémesen szerveznek jótékonysági rendezvényt egy ugyancsak súlyos betegségben szenvedő galántai kisfiúnak, majd október elején egy borfesztivált szintén jótékonysági céllal. A nyár folyamán többször vittek pénzadományt és egyéb hasznos dolgokat, tartós élelmiszert, ruházatot, a vágsellyei miniBODKA Polgári Társulásnak, amely árva, félárva, fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő, családon belüli erőszakot elszenvedő gyerekeken és azok családtagjain segít.

„Mindig arra gondolok, hogy remélem, egyszer, talán 10-15 év múlva eljutunk odáig, hogy a gyerekeink csak nevetni fognak azon, hogy milyen jótékonysági rendezvényeket kellett szerveznünk azért, hogy valaki esélyt kapjon a gyógyulásra. Jó lenne, ha a gyógykezelés, az esély a teljes életre mindenki számára természetes lenne és alanyi jogon járna minden állampolgárnak. Nem kellene olyan nevetséges dolgokkal foglalkoznunk, mint a PET-palackok kupakjainak gyűjtése azért, hogy abból valaki gyógyszert vagy gyógykezelést vásárolhasson a beteg gyermekének” – hangsúlyozta Horváth Tamás.

Az elmúlt években az adventi időszakban a szervezet készített egy adventi koszorút. Minden gyertyagyújtáskor egy-egy rászorulónak adományoztak bizonyos adakozásból befolyt összeget. Idén azt tervezik, hogy csak egy alkalommal találkoznak advent idején.

„Meghívjuk mindazokat, akiknek az elmúlt 12 évben segítettünk. Célunk az adakozáson túl a figyelemfelkeltés. Azt szeretnénk elérni, hogy a felsőbb szinteken is megmozduljon valami, hogy a politikusok tudatosítsák, rendkívül nagy szükség van arra, hogy a rászorulók támogatást kapjanak. Ezen kívül arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, mennyire fontos a tevékenység, amit végzünk. Hogy igenis van értelme a munkánknak, hiszen látható a fejlődés azoknál a gyerekeknél, akikről szinte lemondtak az orvosok. Számos olyan esetről tudunk, ahol az általunk támogatott rehabilitációknak köszönhető, hogy egy gyermek megtanult ülni, állni, járni. A család számára, ahol beteg gyermek van, ezek hatalmas dolgok, hiszen egyrészt nagyon nagy terhet vesz le a szülők válláról, ha csak kicsit is tud önállósodni egy mozgáskorlátozott, állandó ápolást igénylő gyermek, másrészt egy szülőnek nem kell annál nagyobb öröm, ha látja a gyermeke fejlődését” – fogalmazott Horváth Tamás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?