A kassai Thália Színház repertoárjára is kihat a világjárvány

thalia repertoar

A kassai Thália Színház a most kezdődő új évadban tematikailag, vagyis a darabválasztással is reagált a világjárvánnyal összefüggésben kialakult új helyzetre. De a megszorításokkal is számolniuk kell: havi 7000 euróval kevesebből gazdálkodhatnak.

A szükséges korlátozásokkal, a járványellenes óvintézkedések betartása mellett kezdi meg az új évadot a kassai Thália Színház, és a darabválasztással is reagálnak a világjárványra.

„Az idei évad alaptémája a 'régi világ – új világ' szembenállás lesz. Ezzel a fennálló helyzetre reflektálunk, vagyis arra a választóvonalra, amely a pandémia előtti és utáni világot választja el egymástól. Olyan témákat és darabokat igyekeztünk összeválogatni, amelyek két világról – egy régiről és egy újról - szólnak, illetve arról, hogyan reagálunk olyan helyzetekre, amikor egy válság vagy egy katasztrófa életmódváltásra, az addigi életünk átértékelésére kényszerít minket”

– fejtette ki a TASR hírügynökségnek Forgács Miklós dramaturg.

A premierek közül elsőként Csukás István mesedarabját, az Ágacskát mutatják be októberben. A hónap végén kerül sor a tavalyi évadban elmaradt Parasztopera bemutatójára. A színház alapításának 50. évfordulójáról megemlékező jubileumi évkönyv is csak ősszel fog megjelenni, a jubileumi ünnepségek ugyanis félbeszakadtak a világjárvány miatt.

2021 januárjában esedékes a Tom Sawyer kalandjai alapján készült musical premierje. Márciusban mutatják be Kiss Judit Ágnes: Karantén, illetve Tom Ziegler: Grace és Glória című egyfelvonásos darabját. Előbbi egy olyan család történetét meséli el, amelyet járványfenyegetés miatt karanténba zárnak. Utóbbi két nőről szól, akik közül az idősebb halálos beteg. Az évadot Carlo Goldoni: Bugrisok című komédiája fogja zárni.

Az új évadot a Call Girl című vendégelőadás nyitja meg szeptember 4-én.

call girl

 

„A 2020/2021-es évad rendhagyó, az anyagiak tekintetében talán kissé takarékosabb lesz, és talán kicsit kommerszebb is. Meg akarjuk szólítani a nézőket”

– hangsúlyozta Forgács.

Czajlík József színházigazgató hozzátette: a világjárvány miatt a fenntartó csökkentette a büdzsét, ez azt jelenti, hogy a színház havonta csaknem 7000 eurótól fog elesni. A járványellenes óvintézkedések következtében pedig várhatóan nagyjából a felére fog csökkenni a nézők száma, és ezzel együtt a belépőkből származó bevétel is. Az egyes darabokat gyakrabban kell majd műsorra tűzni, kisebb közönség előtt. A fenntartó, a Kassa Megyei Önkormányzat múlt héten engedélyezte a március 10. óta zárva tartó színházak újbóli megnyitását.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal által elrendelt óvintézkedések értelmében a nézőknek arcmaszkot kell viselniük. Emellett a színháznak gondoskodnia kell a sakktáblaszerű ültetésről, a fertőtlenítőszerek kihelyezéséről és a belső terek rendszeres fertőtlenítéséről is.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?