A belügyminisztériumnál több mint 10 500 élvonalban dolgozó kap pénzjutalmat

pénz euró

A belügyminisztériumnál több mint 10 500 olyan alkalmazottnak fizetnek ki pénzjutalmat, aki a járvány kitörése után kockázatos munkakörülmények között, az ún. élvonalban dolgozott. A kifizetéseket szeptemberre, esetleg októberre tervezik. Ezt a Belügyminisztérium sajtóosztálya közölte a TASR-rel.

„A pénzjutalmat olyan rendőrök, tűzoltók és polgári alkalmazottak kapják, akik közvetlen veszélyben voltak, illetve akik a járvány ellen folytatott küzdelemben nélkülözhetetlen segédtevékenységet végeztek” – közölte a belügyi tárca.

Több mint 9000 rendőr részesül pénzjutalomban. Azok, akik például a határátkelőket vagy a karantén betartását ellenőrizték, vagy a külföldről hazatelepülők kíséretét és karanténba helyezését biztosították, de azok is, akik a lezárt telepeket őrizték.

Ezenkívül 800 tűzoltót jutalmaznak meg, akik a járvány idején például a hazatelepülőket tesztelték, illetve a fertőtlenítőszerek és mintavételi segédeszközök szállítását, vagy a telepeken szolgálatot teljesítő személyek fertőtlenítését biztosították. „Az intézkedések megvalósításában több mint 700 polgári alkalmazott is részt vett” – tette hozzá a minisztérium. A tárca szerint a jutalmazás során a közvetlen kockázatvállalás mértékét vették figyelembe.

 Igor Matovič (OĽANO) kormányfő augusztus 14-én azt közölte, hogy az állam 50 millió eurót különít el azoknak az alkalmazottaknak a jutalmazására, akik a járvány kitörése után kockázatos munkakörülmények között, az ún. élvonalban dolgoztak. A pénzt az orvosok, egészségügyi nővérek, katonák, rendőrök, tűzoltók és a szociális intézetek alkalmazottai között fogják szétosztani. A döntést a kedvező gazdasági és egészségügyi eredményekkel indokolták. A pénzt a belügyminisztérium, valamint az egészségügyi, védelmi és munkaügyi minisztérium osztja el az alkalmazottak között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?