Az Allianz sorra mondja fel és újítja meg a régi szerződéseket

tuzvesz biztosítas

Az Allianz – Szlovák Biztosító régebbi ügyfeleik készüljenek fel a változásra, illetve a 2018 előtti szerződések felmondására, újra cserélésére. A legöregebb ingatlanbiztosítási szerződésük 69 éves.

Az Allianz – Szlovák Biztosító fokozatosan felmondja és újakra cseréli az összes, 2018 előtt megkötött ingatlan- és otthonbiztosítást – jelenti az Új Szó.

„Szeretnénk elérni, hogy a régebbi ügyfeleinknek is minőségi biztosítást nyújthassunk, és hogy ők is élhessenek a digitális szolgáltatásaink nyújtotta lehetőségekkel”

– indokolja a lépést Jozef Paška, az Allianz – Szlovák Biztosító biztosítási termékekkel foglalkozó részlegének elnökhelyettese. Szerinte a váltás az összes olyan ingatlan- és otthonbiztosítást érinti majd, amelyet 2018 előtt kötöttek. Az új szerződésekkel a társaság szeretné orvosolni a régebbi szerződésekkel kapcsolatos egyik legnagyobb problémát, az alulbiztosítottságot is, vagyis, amikor az ingatlan valós értéke már nem egyezik meg a biztosítási összeggel, így ha megtörténik a baj, a kárnak csak a töredékét fizeti ki a biztosító. Ilyesmi főleg azoknál fordulhat elő, akik rég frissítették a lakásbiztosításukat, és közben esetleg felújítást végeztek, rengeteg műszaki és egyéb felszerelést vásároltak.

„Az alulbiztosítás elsősorban a régebben kötött szerződéseknél jelent kockázatot, ezek közül is azoknál, amelyeknél több éve nem frissítették a lakásbiztosítást. Csak példaként: a legöregebb ingatlanbiztosítási szerződésünk 69 éves. Arra is gondolnunk kellene, hogy idővel rengeteg új berendezést vásárolunk az otthonunkba, így ezt is érdemes felmérni, hiszen ha bekövetkezik a baj, hatalmas összegektől eshetünk el. És akkor még nem beszéltünk a klímaváltozás okozta új kihívásokról, az egyre hevesebb viharokról, jégesőről, szélviharokról” – nyilatkozta Michal Bohunský, az Allianz társaság vagyonbiztosítási részlegének a vezetője.

A gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy fokozatosan az összes régebbi szerződést az „Én otthonom” (szlovák nevén Môj Domov) termékcsomagra cserélik le, felmondva a régebbi szerződéseket.

„Az ügyfeleinknek emiatt nem kell külön jelentkezniük a biztosítónál. A munkatársaink minden érintett ügyféllel felveszik majd a kapcsolatot, egyénre szabott ajánlattal szólítva meg őket”

– mondta el Bohunský.

(ujszo.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?