Bajnokok Ligája – Összetűzések Párizsban, öröm Marseille-ben

BL

Csalódott szurkolók egyes csoportjai összecsaptak egymással, illetve a rendőrséggel Párizsban azután, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjét 1-0-ra elvesztette a Paris Saint-Germain a Bayern Münchennel szemben.

Az AFP-nek nyilatkozó drukkerek egyetértettek abban, hogy a mérkőzés egyes szakaszaiban jól játszottak, komoly gólszerzési lehetőségeik voltak és annak fizették meg az árát, hogy ezekkel nem tudtak élni.

Mintegy ötezer néző követte a mérkőzést a Parc des Prince-ben, miközben a stadionon kívül végig a találkozó során összetűzések voltak, a rendfenntartók könnygázt is bevetettek a petárdázó és tűzijátékozó szurkolók megfékezésére. A feszültség ennek ellenére tovább nőtt, a találkozó után a Champs-Elysées-n is folytatódott a rendbontás, ahol autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és üzletekben garázdálkodtak vandálok, az összetűzések még éjjel egy órakor is tartottak.

A stadion környékén a csalódott drukkerek egy csoportja annak a kerítésnek esett neki, amellyel körülvették a Saint-Cloud kapunál lévő, felújítás alatt álló szökőkutat.

Gérald Darmanin belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az erőszakos cselekményeket. Éjszakai jelentés szerint 22 személyt állított elő a rendőrség.

Marseille-ben viszont örömmel fogadták az ősi rivális vereségét.

„Ünnepnap, vesztettek” – fogalmazta meg tömören sokak véleményét az egyik Olympique-szurkoló.

Emmanuel Macron köztársasági elnök Twitter-bejegyzésben gratulált a Bayern Münchennek a legrangosabb európai kupa hatodszori megnyeréséhez, a PSG-nek pedig a kivételes meneteléshez.

„A győzelem napja eljön majd a francia futball számára” – tette hozzá.

Nyugodt ünneplés Münchenben

Viszonylag nyugodtan ünnepeltek a szurkolók vasárnap éjjel Münchenben, miután csapatuk, a Bayern megnyerte Lisszabonban a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét.

A több ezer drukker többsége maszkban vagy arcát klubsállal eltakarva éltette kedvenceit a belvárosban, de akadt, aki autójában ülve, dudálva fejezte ki örömét.

A rendőrség tájékoztatása szerint ugyan az ünneplők nem minden esetben tartották be a távolságtartási szabályokat, de viszonylag nyugodt mederben zajlott a bajor csapat éltetése. Egy átlagos vasárnap estéhez képest 150 fővel több rendfenntartó volt szolgálatban.

Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder – aki egyébként Nürnbergben született, és a helyi klub nagy szurkolója – röviddel a finálé lefújása után a Twitteren gratulált a Bayern Münchennek: „A BL megnyerése megkoronázta a nagyszerű szezont!” – írta, és mellékelt egy fotót is, amelyen egy többek által dedikált Bayern-mezt tart a kezében.

A német együttes 1-0-ra nyert a vasárnap esti döntőben a Paris Saint-Germain ellen. A csapat hétfőn délután érkezik vissza Münchenbe, de a pandémia miatt nincs tervben nyilvános ünnepség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?