Kollár: Határozott fellépést várunk a belga féltől Chovanec halála ügyében

boris kollár

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök „megbocsáthatatlan cselekedetnek” tartja a Jozef Chovanec szlovák állampolgár elleni 2018-as rendőri fellépést az egyik belgiumi repülőtéren.

Hozzátette: a szlovák kormány és a parlament „kemény, határozott és azonnali fellépést” fog követelni a belga féltől. Kollár azt várja továbbá, hogy az incidenssel összefüggésben mindhárom érintett rendőr példaértékű büntetést fog kapni. Hangsúlyozta, hogy figyelemmel fogja kísérni az ügy alakulását.

Kollár az eset kapcsán kijelentette, hogy többször is felvették a kapcsolatot a brüsszeli hatóságokkal. „Olyan érzésem van, hogy a szőnyeg alá akarták söpörni az ügyet” – állapította meg, hozzátéve: a belga szervek egyértelműen kifogásokat kerestek.

A parlament elnöke állítása szerint az eset publikálása után azonnal felvette a kapcsolatot Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszterrel, aki tájékoztatta őt arról, hogy diplomáciai jegyzéket küldtek a belga félnek. Kollár szerint az incidensnek köze sem volt a legális rendőri fellépéshez.

A házelnök hangsúlyozta, hogy az ügy a kül- és európai ügyek minisztériumának hatáskörébe tartozik. Amennyiben semmi sem fog történni, a parlament is jelzést fog küldeni. „Ha másként nem fog menni, megtesszük ezt a lépést” – válaszolta Kollár arra a kérdésre, vajon a parlament elfogad-e valamilyen határozatot az ügyben, ahogy Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke javasolta csütörtökön (augusztus 20.).

Jozef Chovanec 2018 februárjában halt meg, miután összetűzésbe került a rendőrökkel Charleroi városában, a helyi repülőtéren. Az eredeti információk szerint a szlovák állampolgár áttörte a biztonsági korlátot, és jogosulatlanul felszállt az egyik repülőgépre. Ezt követően dulakodni kezdett a reptéri rendőrség tagjaival, akik végül elvezették őt, és őrizetbe vették. A korábbi hírek szerint Chovanec a cellában erőszakos önkárosításba kezdett.

 Egy ipari kamera felvételei viszont arról tanúskodnak, hogy az illető egészségügyi problémáinak jelentkezése előtt máshogy történtek a dolgok. A felvételeken az látható, hogy az egyik beavatkozó rendőrnő karlendítéssel köszön a kollégáinak, akik Chovanec mellkasán térdelnek. A náci megnyilvánuláson nevető rendőrök 16 percen keresztül tartották mozdulatlan helyzetben az illetőt úgy, hogy a térdüket a mellkasához szorították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?