Lovász: A nemzetiségi adásnak reagálnia kell a digitális kor kihívásaira

*

A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) nemzetiségi műsorszolgáltatásának reagálnia kell a digitális kor kihívásaira, jelentette ki Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója. Lovász az RTVS Tanácsának csütörtöki ülésén mutatta be a nemzetiségi műsorszolgáltatás állapotáról és fejlődéséről szóló, a 2011-2019 közötti időszakra vonatkozó komplex jelentést.

„Ami a rádiót illeti, már ma is nyilvánvaló a hallgatók számának csökkenő tendenciája. Forradalmi változások, az új technológiák bevetése és alkalmazása nélkül nem leszünk képesek tartani a jelenlegi szintet. Ma az RTVS nemzetiségi adásai mintegy 154 000 állandó hallgatóhoz jutnak el” – mutatott rá Lovász. A jövő elsőrendű kihívása szerinte a webhelyek számára történő közszolgálati tartalomgyártás nemzetiségi vonalon is, és a digitális korhoz való alkalmazkodás.

Lovász kiemelte a közszolgálati műsorszolgáltató aktív hozzáállását ezen a téren. További nagy feladatként jelölte meg egy teljes értékű hírportál létrehozását, amely a nagyobb lélekszámú kisebbségek igényeit elégítené ki, ezzel párhuzamosan pedig információs portálok indítását a kisebb lélekszámú kisebbségek számára. Hangsúlyozta a marketingberuházás fontosságát is.

Az elmúlt évtizedet értékelve kiemelte a nemzetiségi programok adásidejének meghosszabbodását. A roma adás esetében megháromszorozódott, a magyar adás esetében pedig megduplázódott az adásidő, tette hozzá. Beszámolt továbbá a piaci részesedés növekedéséről is. „Míg 2011-ben 1-1,5 százalék körül mozgott, jelenleg a becslés szerint eléri a 3,7 százalékos szintet. A nemzetiségi műsorszolgáltatásnak 154 000 állandó hallgatója van” – részletezte Lovász.

Az RTVS Tanácsának ülésén részt vett Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, valamint a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottság több tagja is, akik több megjegyzést is fűztek a jelentéshez. Kiemelték a különféle regionális történésekről beszámoló nemzetiségi műsorszolgáltatás szinkronizálásának fontosságát, és szót ejtettek olyan témákról is, mint az RTVS és a nemzetiségi egyesületek közötti együttműködés, a szerkesztők nyelvi kompetenciáinak fejlesztése, illetve a nemzetiségi programok propagálásának javítása. Bukovszky szerint a legproblematikusabb, legtöbbet tárgyalt téma a nemzetiségi műsorszolgáltatással összefüggésben az időkapacitás növelésének kérdése.

Erre reagálva Igor Gallo, az RTVS Tanácsának elnöke különböző megkötésekre hívta fel a figyelmet. Peter Medviď, a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottság tagja megjegyezte, hogy a nagy sportesemények idején a kettes adón a nemzetiségi adás a háttérbe szorul. Hozzátette: azt sem érti, nyáron és az ünnepi időszakban miért szünetel a nemzetiségi műsorok gyártása.

Martin Kákoš, az RTVS Tanácsának alelnöke az adásidővel kapcsolatban kiemelte: fontos a koncepció, és tudni kell, hogy az egyes kisebbségek tagjai mit is várnak el a nemzetiségi műsorszolgáltatástól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?