Dúcz József: Az egyedüli bűnöm, hogy a Csallóköz érdekeit védtem

Dúcz József
Pozsony |

A környezetvédelmi miniszter több millió euró elherdálásával gyanúsította meg a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pozsonyi fióküzemének a volt vezetőjét, Dúcz Józsefet, amiről a lapunkban is beszámoltunk. Mit szól azonban ehhez maga az érintett? Dúcz Józseffel beszélgettünk.

Ján Budaj környezetvédelmi miniszter szerint az általa vezetett tárca több gyanús közbeszerzésre bukkant a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnál és a társaság pozsonyi fióküzemében. A több mint 5,2 millió eurós „veszteséget” Budaj szerint három olyan műszaki berendezés vásárlásával halmozták fel, amelyeket a közbeszerzés során elkövetett mulasztások miatt nem tudnak rendeltetésszerűen használni.

A miniszter úr által elmondottakkal semmiben sem értek egyet. A tárcavezető által jelzett három, szerinte gyanúsnak nevezett ügyben a kár összege nulla euró. Arról nem is beszélve, hogy az említett három ügyből kettőben én személyesen egyáltalán nem vagyok érintve, mivel nem én feleltem ezekért a közbeszerzésekért. A mi hatáskörünkbe csak a miniszter úr által említett első eset, a dévényi kőfejtő számára vásárolt kőzúzó beszerzése tartozott.

A tárcavezető szerint a dévényi kőfejtő számára vásárolt zúzó-, osztályozó és rakodógépre kiírt pályázatnál – amelynek a teljes összege meghaladta az 1,75 millió eurót – figyelmen kívül hagyták a kőfejtő által megadott műszaki paramétereket, és olyan gépet vásároltak, amely túl gyenge az adott célra, vagyis gyakorlatilag kihasználatlanul áll.

Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy a beszerzés még nincs lezárva, a gépeket még nem vették át, és eddig nem volt kifizetve egy árva cent sem, vagyis a tárcavezető teljesen indokolatlanul beszélt több milliós kárról. A cég új vezetőségének kell eldöntenie, hogy egyetértenek- e a vásárlással vagy sem. Mi is azt szerettük volna elérni, hogy a lehető legjobb gépeket szerezzük be. Mi a helyzet a több mint 700 ezer eurós úszó kotrógépekkel, amelyek esetében a miniszter azt rótta fel, hogy a gépet pontonok nélkül rendelték meg, ami miatt most a szárazföldön parkolnak? Ami az úszó kotrógépeket illeti, ahhoz tudnunk kell, miért is volt rájuk szükség. Mivel az osztrákok eltávolították a partok stabilitását biztosító köveket, az erózió miatt jóval több agyag jön le a folyón, ami a körtvélyesi víztározóban ülepedik le. Több millió köbméternyi üledék van ott, amit el kell távolítani. Előttünk azonban 29 évig senki sem gondolt erre, ezért 2016-ban úgy döntöttünk, hogy itt az ideje kitisztítani, ellenkező esetben a Csallóköz ivóvízellátása is veszélybe kerülhet, az üledék ugyanis a környék vízforrásait is eltömítheti. Ehhez kellettek az említett kotrógépek. A közbeszerzést azonban a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat irányította, nem a pozsonyi fiókcége. Én itt személy szerint nem tudtam volna semmit sem befolyásolni. A gépek most nem azért állnak, mert nem tudják őket használni, hanem mert még várnak egy hatástanulmány lezárására. Ha ez meglesz, akkor nem gond találni a Dunán levő húsz pontonból kettőt, amellyel ezt meg lehet oldani. Hasonló ügyeket már korábban is megoldottunk így, és ha lesz pénz, vehetnek akár új pontonokat is. Az eredeti projektben ugyan szerepelt az új pontonok vásárlása is, később azonban az EU lefaragta a támogatás összegét, és mivel le kellett mondanunk bizonyos tételekről, úgy döntöttünk, hogy a pontonokat biztosítani tudjuk saját erőből is. A miniszter úr azt állította, hogy nincsenek pontonok, ami nem igaz, vannak pontonok, csak kicsit gondolkodni is kellene, és meg kellene oldani a felmerülő problémákat. Sértőnek tartom, hogy ahelyett, hogy dicséretet kapnánk az ivóvízkészlet megmentéséért tett igyekezetünkért, a miniszter dezinformációkkal járat le bennünket. Egyébként a tárcavezető által említett komp beszerzése sem hozzánk tartozott, hanem a selmecbányai részleghez, vagyis e tekintetben nekem semmilyen felelősségem nem volt.

Ha semmi rosszat nem tett, mit gondol, mégis miért támadja önt ilyen hevesen az új tárcavezető?

Megvallom őszintén, hogy az általam betöltött poszton a Híd jelöltje voltam, és a miniszter mostani fellépését egyfajta politikai bosszúállásnak tartom. Mindez egyáltalán nem lenne meglepő annak fényében, hogy Igor Matovič kormányfő kijelentette, számára a hidasok jelentik a fő ellenséget. Nem beszélve arról, hogy az információim szerint ugyanez a nyilvános lincselés vár három másik igazgatóra, a pöstyénire, a besztercebányaira és a kassaira is. Ez egy művileg felfújt álbotrány, amiben én teljesen tiszta vagyok. A miniszter úr által elmondottakat színtiszta félrevezetésnek tartom.

Mégis távoznia kellett a posztjáról…

Miután az SVP új vezérigazgatója, Róbert Hok átvette a vezetést, jelezte, jó lenne, ha távoznék a posztomról. Ezt követően kölcsönös megegyezéssel távoztam a cégtől. Ebben szerepet játszhatott a nemzetiségem is. Magyar nemzetiségű vagyok, és mindenki jól tudta, hogy elsősorban a Csallóköz érdekeit képviseltem, minél több beruházást áramoltatva ebbe a régióba. Az elődeim közül senki sem gondolt arra, hogy léteznek olyan városok, mint Komárom vagy Párkány. Mi ezzel szemben rendkívül komoly beruházást indítottunk például a dunatőkési ágon, ahol egy 40 millió eurós, uniós pénzekből való beruházásból egy műtárgy megépítését vállaltuk, amely megvédi csaknem az egész Csallóközt az árvíztől. Valakinek valószínűleg nem tetszett, hogy sok pénz ment ezekbe a régiókba, mint ahogy az sem, hogy a magyar kollégáimmal egymás közt magyarul beszéltünk.

A távozásához hozzájárultak valamilyen módon a szakminiszter által említett ügyek?

A miniszter úr által említett ügyek semmilyen szerepet nem játszottak a távozásomban, hiszen korábban nem is álmodtam arról, hogy a tárcavezető ilyesmivel előrukkol. Most is tiszta a lelkiismeretem, hiszen igyekeztem a lehető legjobban ellátni a feladatomat, minél több beruházást összpontosítva a Duna környékére, a Duna ugyanis el volt hanyagolva, nem beszélve a régi mederről, amely már tíz éve igényelné a hatékony megoldást. De ha az új tárcavezető úgy áll majd hozzá a dolgokhoz, hogy bárkit szabadon támadhat, bármiféle megalapozottság nélkül, akkor ebbe senki sem fog belekezdeni, mert mindenki tart majd a következményektől.

Tervez valamilyen jogi lépéseket az ügyben?

Tisztelem a miniszter urat mint politikust, épp ezért még fájóbb, hogy teljesen alaptalanul vádol olyasmivel, amiből semmi sem igaz. Ha az ügyben nyomozás indulna, természetesen teljes mértékben együttműködök a hatóságokkal. Ezzel párhuzamosan azonban megfontolom azt is, milyen jogi lépéseket tehetnék a nevem megtisztítása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?