Bukovszky: Az állampolgársági törvény módosítása nem kínál tényleges megoldást

Bukovszky László
Pozsony |

Az állampolgársági törvény módosító javaslata nem oldja meg azt a problémát, amely 2010-ben keletkezett – véli Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos. „Az a törvénymódosítás, amely az asztalra került, nem veszi számításba a probléma emberjogi aspektusát” – hangsúlyozta Bukovszky, aki a tárcaközi egyeztetésre bocsátott módosítással kapcsolatban több alapvető fontosságú megjegyzést is tett.

A kormánybiztos meg van róla győződve, hogy a javasolt megoldás csak enyhíti az állampolgárság elvesztésének feltételeit, ami szerinte megengedhetetlen. Bukovszky a 2010-es év előtti jogi helyzet visszaállítását javasolja, ami azt jelentené, hogy senkit sem lehetne akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától, és ezt csakis a polgárok maguk kérvényezhetnék. Bukovszky szerint ez megoldaná azt a jogi helyzetet, amelyet még Robert Fico (Smer) kormánya teremtett, és amelyben azt, hogy valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, úgy értelmezik, hogy az illető önként le akar mondani a szlovák állampolgárságáról.

„Egy másik ország állampolgárságának a felvétele azonban nem kell, hogy a szlovák állampolgárság elveszésének szándékát jelentse, sőt, legtöbbször nem is erről van szó”

– figyelmeztetett Bukovszky.

Az állampolgársági törvény módosító javaslata értelmében újabban már nem vesztenék el szlovák állampolgárságukat azok, akik a házasságuk ideje alatt kapták meg a partnerük külföldi állampolgárságát, ezt születéssel vagy örökbefogadás útján szerezték, illetve ha kiskorúakról van szó. A törvényjavaslat továbbá lehetővé teszi, hogy egy személy a szlovák állampolgárság megvonása nélkül felvegye egy másik ország állampolgárságát, ha az adott ország területén legalább három éve tartózkodási engedéllyel, illetve nyilvántartott lakhellyel rendelkezik.

A szlovák állampolgárságot jelenleg azok vesztik el, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát. Ezt a törvényt Robert Fico első kormánya fogadta el 2010-ben arra a magyarországi törvényre reagálva, amely 2011-től egyszerűsítette a határon túli magyarok kettős állampolgárságának a felvételét. Eddig csaknem 3400 ember vesztette el a szlovák útlevelét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?