Lemondott a lengyel külügyminiszter

Jacek Czaputowicz

Távozik a lengyel külügyminiszteri posztról Jacek Czaputowicz, lemondását már benyújtotta a miniszterelnöknek – a lépésről csütörtökön a lengyel külügyi szóvivő tájékoztatott.

Czaputowicz már korábban jelezte: a júliusi elnökválasztás utáni időszak alkalmas lesz arra, hogy a lengyel diplomácia élén váltás történjék – idézik fel a PAP hírügynökségnek továbbított közleményben.

A külügyi tárcát 2018 óta irányító Jacek Czaputowicz kifejezte meggyőződését, hogy utódja folytatja majd a jelenlegi politikát, és „hozzájárul Lengyelország nemzetközi pozíciójának megerősítéséhez”.

Korábbi sajtóértesülések Krzysztof Szczerski minisztert, a lengyel államfő jelenlegi kabinetfőnökét és külügyi államtitkárát, illetve Pawel Jablonskit, a hét elején Magyarországra látogató külügyminszter-helyettest említették Czaputowicz utódjaként. Szczerski egyelőre cáfolta, hogy munkahelyváltást tervezne.

Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság elnöke, Jaroslaw Kaczynski korábbi bejelentése szerint szeptemberben vagy legkésőbb október elején terveznek mélyrehatóbb kormányátalakítást.

A külügyminiszter előtt két nappal, kedden Lukasz Szumowski nagy népszerűségnek örvendő lengyel egészségügyi miniszter mondott le. Közlése szerint az eredetileg februárra tervezett leköszönését eddig fontos feladatok befejezése és a koronavírus-járvány kezelése érdekében halogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?