Sólymos László: A kultúra tesz emberré - Kún Kelemen Melinda csatlakozott a Hídhoz

Sólymos László

A kultúra és a művészet mindannyiunk életének szerves része.

A koronavírus okozta bezártság idején világszerte tudatosult az emberekben, hogy a kultúra és a művészettel való kapcsolat az, ami az emberi élet alapját képezi. Kiemelkedően fontos, hogy társadalmi szerepéhez méltó súlyt kapjon a közéletben. “A kultúra tesz emberré, és a kultúra tart meg embernek és magyarnak is. Aki ennek a munkának szenteli az életét, minden tiszteletet megérdemel. Számunkra nagyon fontos, hogy olyanokkal dolgozzunk együtt, akik ezt nem munkának, hanem küldetésnek tekintik. Nagyon örülünk Kún Kelemen Melinda érkezésének,” - mondta Sólymos László.

Kún Kelemen Melinda művészettörténész, a Kún Kelemen Fine Arts galéria alapítója, a kulturális minisztériumban 2O18 szeptemberében létrejött nemzetiségi kulturális osztály első és egyben utolsó igazgatója. Kún Kelemen augusztusi visszahívásával kezdetét vette a kisebbségi osztály leépítése. A két évig sikeresen működő részleget a minisztérium leépítette, s ezzel a kisebbségi kultúrák szerepét is leminősítette.

Kún Kelemen Melinda a Hídban kultúr- és esélyegyenlőségi politikával folglalkozik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?