Rálőttek Dúmában az ENSZ biztonsági csoportjának tagjaira

Szíria
Dúma |

Rálőttek az ENSZ előreküldött biztonsági csoportjának tagjaira előző napon a szíriai Dúmában - közölte szerdán a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója bennfentes források szerint.
 

Ahmet Üzümcü arról számolt be kora délután a szervezet hágai székhelyén, hogy az ENSZ biztonsági csoportja kedden megérkezett Dúmába felmérni, hogy biztonságos-e a település annyira, hogy a nemzetközi szakértők megkezdhessék a vizsgálatukat a feltételezett vegyifegyver-támadás helyszínén, de a történtek miatt kénytelenek voltak végül visszavonulni.

A névtelenséget kérő tisztségviselők szerint a főigazgató elmondta, emiatt késve tudják csak megkezdeni majd a vizsgálatokat.
 

Kapcsolódó cikkünk

Az OPCW szakértői már a hétvégén megérkeztek Damaszkuszba, és ott várják, hogy eljuthassanak Dúmába.

Nyugati vezetők szerint április 7-én klórgázt vetettek be az utolsó, még lázadók kezén lévő kelet-gútai városban. A Fehérsisakok nevű szíriai mentőszervezet és a Szíriai-Amerikai Orvosi Társaság (SAMS) szerint több mint 40 ember halt meg, és több mint 500 emberen állapíthatók meg "vegyi anyag" okozta tünetek. 

Washington és szövetségesei Damaszkuszt vádolják a vegyi támadás elkövetésével. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia megtorlásul precíziós légicsapásokat mért több szíriai katonai célpontra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?