Hallgasson bele Száz Ildikó Futónaplójába! VIDEÓ

hangosk¨nyv

Száz Ildikó, a VasárnapLélek szerzője, az Új Szó munkatársa nyáron kapott Futónapló című könyvéért Madách-nívódíjat.

Récsei Noémi tolmácsolásában bele lehet hallgatni Száz Ildikó Madách-nívódíjas könyvébe, a Futónaplóba.

 

 

A Vasárnapban is köszöntöttük munkatársunkat, így nyilatkozott:

 

Milyen volt, amikor megtudtad, hogy a Futónapló nívódíjat kapott?

Megsúgták előre. Apukám már nagyon beteg, letört volt, és hamarabb megtudtam, hogy elmondhassam neki. Két nap múlva meghalt. Utána nem is igazán foglalkoztam vele, a gyász magával sodort. Furcsa helyzet volt. Aki felhívott, hogy gratuláljon, az mind azzal kezdte, hogy részvétet nyilvánított, majd gratulált. Ez a kettősség van bennem is. Édesapám nagyon tiszta lélek volt. Ezt a tisztaságot próbáltam a Futónaplóban is megőrizni. Miért ne lehetnénk boldogok? Sopánkodhatunk, szomorkodhatunk, de az ellenkezője szerint is élhetünk. Lehetünk hálásak mindazért, amit kaptunk. Hiszen mosolyogva minden könnyebb.

 

A teljes interjú a online felületünkön is olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?