Itt a jövőről van szó

Miklós László

Az idén tapasztalt nagy járványügyi megszeppenés, általános életmenetünket nézve, sajnos távolról sem annyira „ragályos”, mint ama ijedtség volt, amit a télen-tavasszal megjelent fertőző koronavírus és a velejáró riadalom okozott.

E globális járványveszély máig garázdálkodó makacssága arra viszont jó lehetne, hogy a körülöttünk zajló élet összefüggéseit tudatosítva végre felismerjük: az önfegyelem nemcsak a Covid-19 ellen a legjobb vakcina, hanem az életkörnyezet fenntarthatóságának és a klímakrízis megfékezésének leghasznosabb eszköze is. Helyénvaló hát az az egyre gyakoribb közéleti felvetés, hogy érdemes szóba hozni ennek a két válságnak közvetett kapcsolódási pontjait – még ha a klímaváltozás fenyegető jelei, a hirtelenül jött pandémia tüneteivel szemben, már sokkal huzamosabb ideje vannak tagadhatatlanul jelen. Nyilván ezért nincs ma már olyan magára valamit is adó és ezzel a világ javát szolgáló dokumentum, nemzetközi intézmény, jelentősebb civil szerveződés vagy valóban szavahihető politikus, akit ne foglalkoztatna a fenntarthatóság aktuális kérdésköre. Hamarjában elég visszagondolni Amina Mohammed, tehát az ENSZ főtitkárhelyettes asszony tavalyi intelmére, amikor kerülve a diplomácia máskor diszkrét szófordulatait, félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy a vitathatatlan globális fölmelegedés miatt mára valóban „lázas” a Föld, ezért a megőrzésének döntő fázisába jutott. Idén áprilisban pedig António Guterres, az ENSZ főtitkára üzent a világnak. Ő arra hívta fel a figyelmet – a Covid-19 vírusjárvány súlyos egészségügyi kockázatainak és a fenntartható fejlődés 2030-ig megszabott céljainak társadalmigazdasági párhuzamaira utalva –, hogy a mai globalizált világban a vírusjárvány leküzdésében csak annyira lehetünk ütőképesek, amennyire világviszonylatban az egészségügyi ellátás rendszerének leggyöngébb államai is erősek!

De 2020 nyarán vajon mit jelentenek ezek, meg a hasonlóan indokolt intelmek? És a valószínűleg még hosszan itt lappangó koronavírus időszaka megváltoztatja-e megszokott életvitelünk prioritásait? Ezeket a jogos dilemmákat Miklós László professzorral, a zólyomi egyetem Fenntartható Fejlődés UNESCO Tanszékének alapító tanárával és korábbi vezetőjével feszegettük.

Professzor úr, Lev Tolsztoj emlékeztetett arra, hogy „Az élet csak akkor kezdődik, ha az ember hirtelen nem tudja, hogy mi lesz?!” Ön a mai időkre vonatkoztathatóan is találónak tartja ezt az írói bölcseletet?

Őszintén szólva nem nagyon. Bár a mai, mondhatni, modern fiatalok közül rengetegen talán így okoskodnak. Persze, hogy ez mennyiben helyes vagy helytelen, az inkább egyéni beállítottság és felelősségtudat kérdése. Szaktudományokkal foglalkozó tudósember azonban nem így gondolkodik.

Manapság gyakran hallani azt a magatartást is ösztönző felfogást, hogy sikerrel szembenézni az olyan kiterjedt veszélyekkel, mint a fertőző koronavírus-járvány és az elhatalmasodó klímaváltozás, csupán globálisan lehetséges, mivel egy-egy kormány saját intézkedései sohasem pótolják az effektíven gyakorlati multilateralizmust. Osztja ezt a nézetet?

Nehéz kérdés. Nehéz, mert tényleg egyre globalizáltabb a világ, de annak különböző részei erősen eltérők egymástól. Ezért nem okos tanács a vak általánosítás. Friss példaként nézzük akár a koronavírus-járványt! Szerintem globálisan csak terjeszteni lehet/lehetett ezt a bajt, megoldani nem. Ahhoz túlságosan szerteágazó a világ. Még a szomszéd országok is külön-külön hozott döntésekkel igyekeztek felülkerekedni a ragály első hullámán. Úgy gondolom, hogy az ilyen veszélyhelyzeteket inkább elméleti síkon lehet, úgymond, globálisan kezelni. Már csak azért is, mert a hatékony koordináció helyett több ország eleve elkendőzni igyekezett a tényeket. Nehéz például elhinni, hogy a másfél milliárdos Kínában harmad annyian fertőződtek meg a koronavírussal, mint Olaszországban.

Viszont az egyre nyilvánvalóbban fenyegető klímaváltozás ügyében nemigen lehet szó az egyre komolyabb baj országhatárokkal fékezhető eluralkodásáról. Ez a vesződség globálisan sújtja a Földet. A tények realitásában mivel magyarázza a diákjainak, hogy az emberiség egyre idegenebbül, sőt barbár módon viszonyul a természet ősi rendjéhez?

Persze tágabb értelemben, főként két alapvetően fontos meglátásra igyekszem rádöbbenteni őket. Egyrészt arra, hogy a környezet tartós megóvása, a biodiverzitás és a fenntarthatóság tekintetében, képletesen szólva, egy ujjal vagyunk a merülési vonal fölött! A másik meghatározó kiindulópont pedig, hogy a fenntarthatóság folyamatát garantáló környezetkímélő életmód kialakításában elsősorban a szükségletek és az igények elméletének van konkrét gyakorlati szerepe. A téma mélyebb elemzése során azután azt kell alaposabban részletezni, hogy mi és milyen az egyéni, mi és milyen a csoportos, illetve milyen és meddig fokozható a társadalmi igény. Mert ez utóbbi manapság minden korábbi tapasztalásnál sokrétűbb. Éppen ezért kell tisztázni, hogy növekedni növekedhetünk, de annál tovább nem, mint amit a Föld eltartóképessége lehetővé tesz. Hiszen mind az emberi társadalomnak, mind a földi élővilágnak joga van a fennmaradásra.

Erre a követelményre figyelmeztetett Gandhi, amikor azt hangsúlyozta, hogy a Föld ki tudja elégíteni mindenki szükségletét, de képtelen kielégíteni mindenki kapzsiságát?!

Igen, hiszen a társadalmi létminőség fenntartása, a jövőt nézve, csak a Föld eltartóképességének meghaladása nélkül biztosítható. Egyszerűbben fogalmazva: körültekintőbben és mérsékletesebben kell élnünk! Valami hasonló önfegyelemmel, ahogyan a koronavírus hozta időkben hamar megszoktuk a szájmaszk viselését, vagy például a gépkocsikban a törvény szigorával ugyan, de belejöttünk a biztonsági övek használatába.

Eszerint a most globálisan tomboló és világszerte eddig már több mint 730 ezer ember halálát okozó pandémia, legalábbis ami az életviteli szokásaink módosítását illeti, látszólagos ellentmondásként akár előnyös is lehet?

Ha igen, úgy a környezetóvás és a klímakrízis összefüggéseinek értelmében. Egyelőre ugyanis az emberi társadalom másként viselkedik, mint azt a nagy környezeti rendszer működési szabályai és törvényszerűségei a modern időktől is megkívánnák. Ma még az elmúlt évtizedek rövid távon nagyon sikeres stratégiáinak bűvöletében élünk, ám ez hosszú távon önmagát tagadja. Ezért aki ezt tényekkel érvelve szóba hozza, égető gondról beszél.

Mondhatni evidencia, hogy a jövő kihívásainak, várható kényszerhelyzeteinek megoldását jelentősen segíti a tudomány. Illetőleg segíthetné, ha a politika nem volna gyanakvó a tudósokkal és a kutatásaik adataival szemben!

Ez találó felvetés. Bennem régen él az elvárás, hogy a politika hallgasson már egyszer a tudósokra. A mindennapi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy számtalan esetben legföljebb a gyakran sántító kompromisszumokig lehetséges eljutni. A döntéshozók a maguk tévedhetetlennek hitt igazságairól, míg a tudósok a kutatásaik tényeiről beszélnek. Ennek a kétvágányúságnak általában a tudományos meglátások és elképzelések reális megvalósítása látja kárát. Nyilván azért, mert a tudományra hallgató politikusnak sokszor népszerűtlen döntéseket kell/kellene hoznia; ehhez viszont, a népszerűségi mutatóira és egyben újraválasztási esélyeire is gondolva, nem fűlik a foga. Így a politika sok esetben maga alá gyűri a tudományosságot, újabban annak akár akadémiai rangú műhelyeit.

Önnek mindez nyilván megélt tapasztalata, hiszen nemcsak egyetemi professzor és otthonos a Szlovák Tudományos Akadémia szakmai köreiben is, hanem a gát másik oldalán a két Dzurindakormány környezetvédelmi minisztere volt.

Maradjunk annyiban, hogy az 1998 és 2006 közötti években számos alkalommal kellett olykor bizony meddő szócsatákat vívnom más tárcák vezetőivel.

Ha a fenntarthatóságról beszélünk, akkor a fenntartható fejlődésről vagy a fenntartható társadalomról van szó?

Ez ikerfogalom, és a fejlődés politikai, gazdasági, harmadik elemeként pedig annak társadalmi pillérére épül. Ezeknek a fogalmaknak összhangban és párhuzamosan kellene futniuk, hogy a fenntartható fejlődés állandó folyamatként a fenntartható társadalom felé vezessen, ami pedig tulajdonképpen egy harmonikus állapot – lenne – az ember és a környezete között. Ennek az ideális állapotnak alapvető bökkenője azonban, hogy egy-egy célt elérve azonnal újabb helyzet előtt állunk, amelyhez ismét alkalmazkodnunk kell. Az ezzel járó konfliktusokat lenne jó ezért úgy tompítani, ahogyan a fenntarthatóság fogalmát a Gro Harlem Brutland, akkori norvég miniszterelnök asszony vezette bizottság már 1987-ben kiadott jelentése útmutatásként megfogalmazta. Ennek lényegét tekintve úgy kell élni és úgy kell kiépíteni a jelenlegi generációk igényeit, hogy a következő nemzedékek még szintén képesek legyenek erre.

Professzor úr, túlzón drámai vagy reális aggodalom, hogy most él az a két-három nemzedék, amely meggátolhatja a klímakrízis végzetes elharapódzását, illetve a fenntartható fejlődés akár sorsszerű kisiklását?

Azt valószínűtlennek tartom, hogy a pandémia társadalmi tanulságain okulva a Covid-19 után alapvetően megváltozzon a világ. Már az is jó volna, ha az emberiség fegyelmezettebbé, mértéktartóbbá válna. Annyi viszont már ma bizonyos, hogy lényeges változás lesz a globális ökoszisztémákban. A mi felelősségünk, hogy ez ne legyen drámai erejű. Ellenkező esetben egyelőre még megválaszolhatatlan kérdés, hogy az milyen következményekkel járna a társadalmakra, az emberiségre nézve.

Tart a jövőtől?

Bizonyos fokig aggódom, de a jövőt megjósolni nem az én tisztem. Az én dolgom inkább az, hogy a társadalom szemléleti szintjén segítsem közös nevezőre hozni a fenntarthatóság, tehát a környezet eltartóképességének és tűrőképességének elválaszthatatlan összefüggéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?