Könyvsorsok: „Mi közel vagyunk, uram”

„A Krochmalna utca 18. alatt egy harmincéves asszony, név szerint Rywka Urman egy darab húst harapott ki tizenkét éves gyermeke, Berek Urman holttestéből.”

A varsói gettó, 1940. október – 1943. május.

„A gyerek előző nap halt meg. Az emberek csendben, teljes némaságban vették körül az asszonyt.”

Átlagos napi élelmiszeradagok 1941-ben Varsóban: a zsidók számára 184 kalória, a lengyelek számára 699 kalória, a németek napi adagját 2 613 kalóriában állapították meg.

„A haja szürke volt, zilált, arca is szürke, a szeme tébolyodott. Azután megérkezett a rendőrség, és jegyzőkönyvet vettek föl.”

A varsói gettó: több mint 400 000, talán több mint félmillió embert internáltak egy 3,4 km²-es területre, Varsó lakosságának közel 30%-a város területének 2,4%-ára zsúfolódott össze. A gettó falai körülbelül 3 méter magasak voltak, tetejükön szögesdróttal. A szökni próbálókat azonnal lelőtték. A város egyes utcáin ma betonba helyezett vaskonstrukció utal az egykori gettó falára, benne a felirat: 1940 MUR GETTA GHETTO WALL 1943.  

„A Krochmalna utca 14. előtt az utcán egy gyermek holttestére bukkantak, mely már oszlásnak indult. Az anyja, Chudesa Borensztajn rakta ki oda az utcára a 67. számú lakásból, Moszeknek hívták a fiút. (Az »Örökkévalóság« temetkezési vállalat halottaskocsija szállította el a tetemet, és Chudesa Borensztajn beismerte, hogy azért rakta ki az utcára, mert a hitközség nem akarta ingyen eltemetni, egyébként ő se húzza már sokáig.)”

De túl lassan haltak éhen az emberek. Ezért 1942 nyarán, két hónap alatt több mint 250 000 embert deportáltak vonatszerelvényeken a treblinkai megsemmisítő táborba.

„A városi fürdőbe vitték az embereket tetvetleníteni. Éjjel-nappal kint várakoztak az utcán a Spokojna utcai fürdő előtt, és mikor reggel egy kis levest hoztak csak a gyerekeknek, ki kellett vezényelni a rendőrséget, mert a tömeg ki akarta tépni a gyerekek kezéből.”

Hanna Krall Egy lépéssel az Úristen előtt (1977) című könyve (fordította: Gimes Romána, az utószót írta: Kovács István) a szimultanizmus technikáját alkalmazza, töredékes cserepekből áll össze. Központi alakja Marek Edelman, aki csodával határos módon túlélte a három évig tartó éhezést, túlélte az 1943. április 19. és május 10. közötti varsói gettófelkelést, amelynek egyik vezetője volt, és túlélte a varsói felkelést is (1944. augusztus 1. – október 2.), amelynek katonájaként harcolt. Edelman évtizedeken át hallgatott arról, amit átélt, „az ilyesmi – végignézni, ahogy négyszázezer embert küldenek a gázkamrába – kikészíti az embert.” Hanna Krall könyve az Edelmannal folytatott beszélgetésből, Edelman visszaemlékezéseiből, a szívsebész Edelman háború utáni operációinak leírásaiból, az éhezéssel foglalkozó tudományos munkák szenvtelen hangú ismertetéseiből áll.

„Az éhhalál éppen olyan kevéssé esztétikus halál, mint az életük. »Némelyek állva elalszanak az utcán, szájukban egy darab kenyérrel vagy a legkisebb erőfeszítéstől, ha például futva próbálnak egy szelet kenyeret szerezni.«

Ez a részlet egy tudományos munkából való.”

Nem lehet olvasni, nem bírom.

„A gettóban az orvosok kutatásokat folytattak az éhezésről, mert az orvostudomány akkor még nem ismerte az éhhalál mechanizmusát, és ki kellett használni a kínálkozó alkalmat. Ez pedig egészen kivételes alkalom volt. »Az orvostudomány eddig még soha – írták akkor – nem rendelkezett ilyen tetemes kutatási anyaggal.«”

A szöveg úgy oldja fel az elbeszélhetetlenség elbeszélhetőségének kételyét, hogy minden mondata valami borzasztó, iszonytató természetességet sugároz. Ez volt a természetes akkor, csontsovány holttestek az utcákon, égő szemű, rongyokba csavart, az éhségtől és a hidegtől órákon át síró árva gyerekek, és a német katonák, akik nevetve fényképezték a gettót, a bálákba feltornyozott hullákat, és táncoltatták hozzá a zsidókat. Ez így volt természetes, ez volt a normalitás, kopognak a borzasztó mondatok, hasonlatosan Kertész Imre Sorstalanság című regényének mondataihoz.

A könyvben megjelenő emberek mind meghaltak, Edelman kivételével. A legborzasztóbb halállal. Éhség, nemi erőszak, öngyilkosság, akasztás, méreg, golyó, kínhalál. Haláluk előtt, halálukban és haláluk után is megalázott, méltóságuktól megfosztott emberek, gyerekek, nők, férfiak százezrei.

A helyszínekből, a könyvben említett házakból semmi sem maradt, Varsót porrá lőtték a nácik. Robert Capa 1948. októberében készített fényképeket a zsidó Varsóról, az egykori gettóról – itt már száz és száz méteren át nincs egyetlen ház sem, nincsenek falak, nincsenek utcák sem, csak a törmelékek iszonyú szaharája, homokdombjai. Ez maradt hát a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer Varsójából, ez maradt hát a világhírű Krochmalna utcából, ahol könyveinek eseményei játszódnak.

„Mi közel vagyunk, uram, / közel és megfoghatók (…) – írja Paul Celan Tenebrae című versében (Schein Gábor fordítása) – Imádkozz, uram, / Hozzánk imádkozz, / mi közel vagyunk.”