VIDEÓ: Elhúzták a nótájukat az érsekújvári vasútállomáson

Elhúzták a nótájukat az érsekújvári vasútállomáson
Érsekújvár |

Régi kedves és vidám hagyományt elevenítettek fel pénteken az érsekújvári vasútállomás csarnokában, a kultúra városában. Több évtized után ismét cigánymuzsikával várták az érkező vonatok utasait a délelőtti és a kora délutáni órákban.

Rikon-Pepes Sándor és népi zenekara ilyen módon emlékezett Kolompár-Komlósi Lajos érsekújvári muzsikusra, pesti cigányprímásra. Gyerekként csodagyereknek tartották a muzsikust, 1885-től saját zenekara volt, amellyel Budapesten, Bécsben, Trencsénteplicben, de Londonban, Berlinben és Drezdában is fellépett. 1921-ben Komáromban elnyerte Kolompár-Komlósi Lajos a Szlovákia cigánykirálya címet. Cimbalom zenekara minden érkező és távozó vonatot zenével fogadott, népszerű volt a Rákóczi-induló. A vasútállomás éttermében a vendégeket is szívesen szórakoztatta a jeles cigánybanda. Pénteken a Dráfi László zenetanár ötlete alapján megvalósult rendezvényen az is elhangzott, hogy az érsekújvári állomáson zenélő muzsikusokról legendák szóltak. Amikor az urak a vadászat után a gazdag zsákmányt ünnepelték, cigányzenészeket hívtak.

 

Az egyik ünnepségre Kolompár-Komlósi Lajos prímást hívták, és az egyik magyar földesúr ragaszkodott ahhoz, hogy addig húzzák a nótát a fülébe, amíg be nem gurul a vonatja az állomásra. A zenészek a vonat indulásáig muzsikáltak, a végén olyannyira népszerű lett az örömzenélés, hogy az utasok pénzt adtak a zenészeknek. Ekkor kértek és kaptak engedélyt az állomásfőnöktől, hogy gyakrabban muzsikálhassanak. Az egyik utas, Teleki Sámuel jeles Afrika-utazó alapítványt hozott létre, pénzt adományozott a zenészek fejlesztésére. A perzsa sahnak eljátszották a perzsa himnuszt. Elhúzták a nótáját Sisi királynénak is, aki meghívta őket, hogy játszanak Bécsben. Kolompár-Komlósi Lajos 1933. január 3-án hunyt el, és a helyi Szent József Temetőben nyugszik. Kolompár-Komlósi Lajos népzenéjét 2014-től a Zlatý lev népi zenekar viszi tovább, amelynek vezetője Dráfi László. „Egykor fémtányérba gyűjtötték az aprópénzt, aki a tányért a bal kezében tartotta, annak a jobb kezét mindig ökölbe kellett szorítania és egy legyet tartott benne. Ha a légy elrepült, akkor tudták, hogy hozzányúlt a tányérban lévő pénzhez” – mesélte nevetve Dráfi László. A közönség nagy tapssal jutalmazott minden egyes zenedarabot.

Az utasok ma nem bánták, hogy negyedórás késést jelentettek, és a gyorsvonat még ennél is később gurult be a budapesti Nyugati-pályaudvarról az érsekújvári vasútállomásra. Kiválóan szórakoztak, a gyerekek táncra is perdültek a várócsarnokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?