Inkább legyek hárpia!

Antonio Banderas

Tudom, hogy most sok ellenséget szerzek magamnak, de akkor is leírom.

A fürtös hajú színész, Antonio Banderas közzétette, hogy kovidos. De amint írja, nincs semmi baja. Karanténba vonul, sokat fog pihenni, olvasni és írni.

Ha legalább úgy fogalmazott volna, hogy a betegség ellenére jól vagyok, szerencsére vagy hála istennek, mert tudjátok, hogy ebbe bele is lehet halni, akkor elégedett lennék. Ám így a bejegyzését olvasónak az az érzése támadhat, hogy milyen szuper dolog ez a korona, fölteszem a lábam és pihenek, vagy elvégzem azokat a dolgokat, amikre korábban nem jutott időm, például elteszek száz üveg uborkát vagy könyvet írok, közben meg, mintha csak úgy mellékesen, valami századrangú háttérprogram gyanánt zajlik a gyógyulgatásom. Aztán hipp-hopp, egyszer csak egészséges leszek, és minden megy tovább a maga útján. Szívből kívánom Banderasnak, hogy az uborkát leszámítva minden így legyen, és azt is tudom, hogy a gyógyuláshoz szükséges az optimizmus. Csak éppen egy ilyen könnyed üzenet megerősítheti a koronavírus veszélyességét semmibe vevőket abban, hogy tényleg nincs mitől félni.

Márpedig sok ilyen polgártárs van. Egyik ismertetőjegyük, hogy azokon a helyeken, ahol kötelező a szájmaszk, lazán az álluk alatt „viselik”, vagy pedig úgy, hogy az orruk kikandikál fölötte. Vagy „otthon felejtik”. Múltkor felszállt a buszra egy fürge idős nő, maszk nélkül. A sofőr észrevette és felszólította, hogy tartsa be az előírásokat. A nő elkezdett bájologni, hogy sajnos otthon hagyta, mire a sofőr leszállította. Ekkor a buszban ülő nyugdíjasok egy része – orruk a maszk fölött – az asszonyság védelmére kelt.

De a sofőr hajthatatlan maradt, a nő meg az utcán.

Elindultunk. Az említett nyugdíjasok elkezdték szidni a sofőrt, Ficót, Pellegrinit és Matovičot, hogy milyen hülye intézkedések ezek, minek a maszk, nincs is vírus, ezt csak a nyugdíjasok likvidálására találták ki. Persze egymást túlkiabálva, a buszban levő maszkot rendesen viselő nyugdíjasok és a többiek szemforgatása közepette, de senkinek nem volt kedve velük veszekedni. Nekem sem. Na de a sofőr!

A következő megállónál kiszállt a fülkéjéből, és nagyon udvariasan megkérdezte a hőbörgő idősektől, hogy szerintük ő, a buszvezető vagy Fico, vagy Pellegrini, vagy Matovič likvidálta-e az eddig elhunyt nyugdíjasokat meg a többi embert, vagy pedig a koronavírus. Csönd lett. Maszkokat fel, szólt rájuk a sofőr szigorúan, s ők, mint a megszeppent kisgyerekek, gyorsan eldugták az orrukat. Imádtam a sofőrt. Abban a pillanatban jobban tetszett, mint a Banderas. És eldöntöttem, hogy ilyen esetekben én is szólni fogok. Most is ezt teszem. Ne becsüljük alá a veszélyt. Viselkedjünk felelősségteljesen. Hogy hagyjam abba? Nem! Inkább legyek egészséges hárpia, mint beteg bájlé(á)ny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?