Elfogadták: Két hétig maszkviselés az iskolapadban

arcmaszk az iskolaban

Ezt a kormányfő javasolta, végül a szakemberek elfogadták.

A tanítás első két hetében az osztályban is hordjanak szájmaszkot a gyerekek – ezt szeretné Igor Matovič miniszterelnök. Ezzel kapcsolatos Facebook-bejegyzése – melyet az Új Szó is idéz – szerint már javaslatot is tett erre a szakértői konzílium csütörtöki ülésén.

"Tudom, hogy ez nem lesz valami kellemes, de rendkívül fontos intézkedés. Azt az elméletet ugyanis, hogy a gyerekek nem terjesztik a COVID-19-et, nem igazolták" - idézi a kormányfőt a TASR hírügynökség.

Úgy értékelt, hogy a szájmaszk ideiglenes viselése megelőző óvintézkedés arra az esetre, ha a szülő felelőtlen lenne, és letagadja, hogy rizikós országban jártak, amivel veszélyeztetik a többi iskolás gyereket. Egyúttal sérelmezte, hogy az államfő megvétózta azt a törvényt, amelynek értelmében a mobilszolgáltatóktól kikérhették volna az állampolgárok cellaadatait.

 

Elfogadták

Végül a járványügyi szakértők tanácsa elfogadta a javaslatot, tehát becsületbeli nyilatkozatot kell tennie a szülőnek az iskolakezdés előtt.

Válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogy a gyerekük járt-e augusztus 17. óta külföldön, vagy részt vett-e tömegrendezvényen. Alá kell írniuk egy nyilatkozatot arról, hogy a gyereknek nincs fertőző betegsége – tájékoztatott Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője.

Hozzátette, a tanév, mint minden évben, szeptember 2-án kezdődik.

 

A kórházak felkészültek

Felkészültek az új típusú koronavírus-járvány második hullámára pozsonyi kórházak. Elegendő védőfelszerelés és orvosi eszköz van az egészségügyi intézményekben - tájékoztatta a TASR hírügynökséget szóvivője útján a Szív- és érrendszeri betegségek országos intézete (NÚSCH), a Nemzeti Onkológiai Intézet (NOÚ), a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) és a pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH).

 A kórházakban ellenőrző vizsgálatokat is végeznek. „A szívkórház bejáratánál végzik ezeket a vizsgálatokat" - mondta Soňa Valášiková, a Szív- és érrendszeri betegségek országos intézetének szóvivője. „Számos intézkedést fogadtunk el és hajtunk végre, új mintavételi pontot létesítünk és újra kialakítottuk azt a munkahelyet, ahonnan tovább küldik a betegeket" - magyarázza Dana Kamenická, a kórház szóvivője.

Elmondta, a gyerekeket csak egy, egészséges személy kísérheti vizsgálatra. A bejáratnál azonosítják azokat, akiknél felmerült a COVID-19-fertőzés gyanúja. „Mérjük minden beteg és a beteget kísérő személy testhőmérsékletét. A kórházba csak szájmaszkban lehet belépni és kötelező a kézfertőtlenítés" - tette hozzá a szóvivő.

(TASR, ujszo.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?