A kormány visszahívta Kyselicát

Lukáš Kyselica
Pozsony |

Lukáš Kyselicát visszahívták a belügyminisztériumban betöltött államtitkári pozíciójáról – döntött erről a kormány szerdán. Az OĽaNO képviselője maga kérvényezte lemondását.

Kyselica maga döntött úgy, hogy felmentését kéri, miután napvilágot láttak azok a hírek, miszerint a parlamenti választást megelőző kampány során a katonai hírszerzésben dolgozott. A minisztériumból való távozása után parlamenti képviselőként folytatja a munkáját.

Kyselicának a parlament védelmi biztonsága előtt is magyarázatot kellett volna adnia a katonai hírszerzés területén végzett munkájára, de nem válaszolt a kérdésekre. Több képviselő megjegyezte, hogy ennek a bizottságnak nincs jogosultsága a katonai hírszerzéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni. Az ellenzék ezért kezdeményezni akarta a parlament különleges ellenőrzőbizottságának összehívását a katonai hírszerzés tevékenységének ellenőrzésére.

Zuzana Šebová (Sme rodina), a bizottság alelnöke közölte, még nem kapta meg az ellenzék indítványát. Azt mondta, a képviselők a bizottság szeptemberi rendes ülésén tehetik fel az üggyel kapcsolatos kérdéseiket. Az üggyel kapcsolatos álláspontját a parlamenten kívüli Progresívne Slovensko (PS) is elküldte a bizottságnak.

(TASR, Denník N)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?