Teljes zavarban

györgyi

Igen, abban vagyok már megint. No nem magamat, hanem a világot illetően. Mert ami ebből rám vonatkozik, azt már úgy-ahogy megszoktam, kiismerem magam magamban. Hanem a világ! Az úgy változik körülöttem, hogy még meg sem barátkoztam az egyik nagyszerű felfedezésével, már rég avítt lett, és jön helyette másik, egy ez már tényleg a legjobb. Mint a tévéboltos reklámban volt az a fülbevalós Kurt, vagy hogy hívták (nem tudom, emlékszik-e rá valaki, az is lehet persze, hogy még mindig mondja a magáét valahol), aki előállt a legújabb praktikummal, miközben pirossal áthúzva, a szemétben mutatta azt, amit előzőleg, akár pár hete ugyanolyan lelkesedéssel kínált: hogy az mennyi bosszúságot okozott, no de ez az új most itt, ez aztán igen!

Túdom, túdom, mint a vadgalamb, ígértem, hogy nem írok többet a blődli reklámokról, nem humorizálok komoly gondok, dolgok kontójára (de jaj neked, ha hüvelygomba vagy!), mert egyrészt semmi értelme, másrészt, aki az ilyenekre vevő, az engemet úgysem olvas. Csakhogy most ez után a karanténos köztes állapot után egy számomra egészen új jelenségre lettem figyelmes. Míg előtte rádióadókon és filmbetétekként azt harsogták a fülembe, tolták a képembe, hogy étkezzem éttermekben, mert konkrétan ebben és ebben igazi otthoni ízekre lelhetek, egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy nem ezt mondják. (Jaj, ez nem ugyanaz!) Hanem azt mondják, hogy otthon is igazi éttermi kajákat tudok készíteni, ha náluk vásárolok. Hirtelen úgy elbizonytalanodtam. Hogy ne mondjam, teljes zavarba kerültem, mert mindeddig nyugodtan elvoltam azzal, hogy nem kell nekem étterembe mennem az otthoni ízekért, összedobom őket, amikor nekem tetszik, oszt jónapot. És sokkal olcsóbban. Meg még azt is tudom, mit tettem bele. No, de most, hogy én vénségemre kezdjek olyanokat főzni, mintha az étteremben? Ez mit jelent valójában? Égett olajat? Adalékanyagokat? Tartósítószereket? Ízfokozókat? Mikróban melegített tegnapi maradékok fantáziatálját? (Nincs mikróm. Nem is lesz.) Mert azt értettem, mitől lehet(ne) egy éttermi koszt olyan, mint a hazai. Azt viszont nem tudom, mit kéne tennem ahhoz, hogy az én itthoni főztöm olyan legyen, mint az éttermi. Tud nekem ebben valaki segíteni? Vagy maradjak csak meg nyugodtan, anyám, nagyanyám, anyósom vezérvonalán, és ne találgassak. Ugye?

A másik zavarba ejtő dolog ugyancsak a hirdetésmód színeváltozását érinti, mondjuk, ez jóval távolabb esik tőlem, mint az otthoni konyha ízei, de azért bizonyos szinten súrolja az én életemet is. Automatizálódik, ugye, a világ, az emberi erőt és ügyességet lassan minden területen képesek gépekkel helyettesíteni. Már nemcsak pénzváltásra, -felvételre, -befizetésre nincsen szükség ablak mögött ülő kisasszonyokra és kisemberekre, egyre több üzletben kasszás sem kell, üvegvisszaváltó, parkolóőr, telefonoskisasszony (vagy -kisember), intéz mindent helyettük az automatizált robotrendszer. És mit látnak szemeim? Feleim, szümtünkkel mit látunk? Nemcsak, hogy vogymuk, de van remény, hogy leszünk is még? Azt mondja a robotember a robotasszonynak, miután telefonál egy szolgáltatócég ügyfélszolgálatához, és ott valaki fel is veszi, hogy EMBER! Hallod, asszony? EMBER! Merthogy nem géphang szól belé a túloldalon az ő kagylajába, hanem élő, hús-vér teremtmény.

Fokozatosan feltaláljuk az otthon étkezést, az emberi hangot, emberek, ha ez így megy tovább, a végén még újra divatba jön a nyomtatott sajtó, s lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér!

Ihaj.

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

Meghatóan kedves volt, ahogy VASÁRNAP nem tudta, melyik lábára álljon. Bájos volt, tudja? Egy jó nyolcvankilós férfi, teljes zavarban.

Szabó Magda: Csigaház

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?