Fény az alagút végén?

pénz euró

Ezekben a hetekben sokakat foglalkoztat, hogy milyen gyorsan tér magához a gazdaság a globális koronavírus-járvány által okozott sokkból. 

Jó hír, hogy az elmúlt napokban a szlovák gazdaság több olyan adatot is szállított, amelyek enyhe optimizmusra adnak okot. A Szlovák Statisztikai Hivatal múlt pénteken jelentette meg a júniusi exportadatokat, melyek sokkal jobbak a vártnál. Ezek szerint a szlovák export júniusra már szinte teljesen magához tért a tavaszi karantén okozta visszaesésből: csak 1,2 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A részletes adatokból jól látszik az autóipar feltámadása, az exportja júniusban már elérte a tavalyi szintet.

Ezek után nem volt annyira meglepő, hogy a szlovák ipar júniusi adatai is jobbak voltak a vártnál. Igaz, hogy a szlovák ipar összességében még mindig 8,5 százalékkal gyengébben teljesített, mint egy évvel ezelőtt, de a májusi 33,5 százalékos visszaeséshez képest ez már sokkal optimistább képet fest a gazdaság helyzetéről.

A nemzetközi adatok sem rosszak, júniusban a német ipar 11,7 százalékkal, a cseh 11,9 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ahogy az export esetében, az egész ipar teljesítményében is jól látható az autóipar újraéledése, mely az áprilisi és májusi mélypontok után már csak 9 százalékponttal maradt el az egy évvel ezelőtti teljesítményétől. Jól teljesített viszont a vegyipar, és összességében szinte minden iparág javuló teljesítményt mutatott júniusban.

Aggodalomra talán csak az építőipar ad okot, amely ugyan nem esett vissza olyan mélyen a karantén alatt, viszont éppen júniusban érte el leggyengébb teljesítményét ebben az évben.

Mivel Szlovákia kicsi és exportorientált gazdaság, a javuló adatok fő okát külföldön kell keresni. A legfontosabb faktor, hogy a karanténintézkedések hetei után a legnagyobb európai gazdaságok kezdenek magukhoz térni, és ez észrevehető a fogyasztás alakulásában. A szlovák autóipar számára fontos, hogy az európai autóeladások is javulnak, júliusban az új autók regisztrációja Németországban már megközelítette az egy évvel ezelőtti értéket.

Jó hír az is, hogy a kulcsfontosságú kínai autópiac már negyedik hónapja növekszik, ez a dévényújfalui Volkswagen üzem számára fontos. Ha ezek a trendek folytatódnak az elkövetkező hónapokban is, több mint valószínű a szlovák ipari teljesítmény további javulása. De az is látható, hogy a szlovák kormány intézkedéseinek hatása eléggé korlátozott a külső gazdasági faktorokhoz képest. Természetesen gazdasági szempontból is kulcsfontosságú siker volt a koronavírus terjedésének lelassítása tavasszal, és a gazdasági elsősegélycsomag is szerepet játszott abban, hogy a munkanélküliség csak néhány százalékpontot növekedett.

De a rideg valóság az, hogy az európai gazdaság újraéledése nélkül a kormány gazdasági segítsége csak ideiglenesen tudja megtartani a munkahelyeket. A kormány fő feladata ezért most az, hogy figyeljen a vállalkozói szférából érkező információkra és kijelölje azokat az ágazatokat, amelyek továbbra is segítségre szorulnak. Ilyen például az idegenforgalom, amely nagyon komoly veszteségeket szenvedett el a járvány miatt.

Óvatos optimizmussal kijelenthető, hogy a szlovák ipar legutóbbi adataiban már megjelenik az óhajtott V betű formájú recesszió esélye, tehát a gyors lefolyású visszaesés után gyors felívelés. Már felsejlett a fény az alagút végén, de sajnos az alagút könnyen beomolhat, ha a világgazdaság helyzete rosszabbra fordul. Azonban mindenképpen derűlátásra ad okot, hogy a tavaszihoz hasonló általános karanténintézkedéseken már túlléptünk. A helyi és regionális járványgócok továbbra is akadályozzák majd a gazdaság működését, de ahogy mi mindannyian, a gazdaság is lassan megtanul együtt élni a koronavírussal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?