Úgy tűnik, szokásosan kezdődhet a tanév

Jövő héten ismertetik, pontosan milyen óvintézkedések lesznek érvényben az iskolákban (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Egyelőre úgy tűnik, az alap- és középiskolás diákok a tanévkezdés szokásos napján, szeptember 2-án visszatérhetnek az iskolapadba. A szaktárca a jövő héten tájékoztatja az oktatási intézményeket, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen intézkedések mellett indulhat újra a tanítás.

A tanév minden valószínűség szerint gyakorlatilag a megszokott módon kezdődik majd. Ahogy az előző években, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) ünnepélyes tanévnyitót is szervez, amelyre ezúttal augusztus 30-án Szepsiben kerül sor. Az eseményen egyébként részt vesz Potápi Árpád János (Fidesz), a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Filip Mónika (SaS), a szlovák oktatási tárca államtitkára is.

Az új tanévben az ország oktatási intézményeinek a szaktárca által kiadott utasítások mentén kell megszervezniük az újrainduló iskolai életet, közölte lapunkkal a minisztérium sajtóosztálya. „Az oktatási minisztérium a Közegészségügyi Hivatallal közösen készíti elő az iskolák számára a biztonsági intézkedésekről szóló tervet” – közölte a tárca, és hozzátették, hogy a dokumentum egyrészt a koronavírus járvány megelőzését célzó intézkedéseket, másrészt az esetleges második hullámra való felkészülést foglalja magában.

Készül az útmutató

A részletes intézkedéscsomagot majd csak jövő héten kedden mutatják be, de a minisztérium annyit már most is elárult, hogy egy útmutatást küldenek majd szét az óvodáknak, alap- és középiskoláknak, kollégiumoknak, illetve iskolai étkezdéknek. Ebben a dokumentumban írják majd le a betartandó intézkedések részleteit. A manuál tartalmazza majd azt is, miként kell eljárnia az igazgatónak, illetve az oktatási intézmény fenntartójának, egy olyan esetben, ha igazoltan, vagy akár csak feltételezhetően koronavírusos megbetegedést észlelnek.

„Egyelőre annyit lehet elmondani, hogy a minisztérium tervei szerint individuális módon fog eljárni aszerint, hogy mely régióról van szó és ott milyen a járványhelyzet”

– fogalmaz a tárca. Az ország egyes részeiben a fertőzés gócpontjait a regionális közegészségügyi hivatalok követik figyelemmel, és ezek az intézmények döntenek majd az adott közigazgatási területre vonatkozó járványügyi intézkedésekről. „A magas kockázatú régiók iskoláiban szigorú intézkedések lesznek érvényben (szélsőséges esetben az intézmények bezárására is sor kerülhet). Azokban az iskolákban azonban, amelyek a fertőzés által nem érintett régiókban vannak, a tanítás a hagyományos módon folyik majd, de itt is kiemelt figyelmet kell szentelni a fertőtlenítésnek és a higiéniai intézkedéseknek” – közölte a tárca.

A távoktatásra gondolva

A minisztérium hozzáteszi, hogy a hagyományos tanítás mellett a távoktatás területén is új intézkedéseket tervez a szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok számára. Ezzel együtt megerősítenék az ucimenadialku.sk portált, amelyen a távoktatáshoz használható információk találhatóak és amelynek magyar nyelvű változata is van. „Az oktatási minisztérium a biztonsági és megelőző intézkedések kérdésében a hasonló lépéseket előkészítő önkormányzatokkal és más tárcákkal együttműködve jár el” – tették hozzá.

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke a távoktatással kapcsolatban lapunknak elmondta, a szervezetük egy kétnapos szakmai műhelyt rendezett. „Mi is felmértük, hogy miben tudunk a pedagógusoknak segíteni, ha ismét távoktatásra kerül sor” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?