Elkerüli a spórolás a magyar iskolákat?

Az oktatási tárcának is csökkentenie kell a kiadásait ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Az oktatási minisztérium 10 százalékkal csökkentené a kiadásait, de úgy, hogy a spórolás ne érintse az iskolákat.

A tárca jelenleg a működési és személyzeti kiadások csökkentésén dolgozik. A tervek szerint a takarékossági intézkedések azonban nem érintik az iskolák működtetését, a tankönyvek vásárlását, sem a tanárok fizetését. „Éppen ellenkezőleg. A pénzügyminisztériummal közösen azon dolgozunk, miként növelhetnénk meg a tankönyvvásárlásra, illetve az alap- és középiskolai tanárok javadalmazásának növelésére szánt forrásokat” – közölte a szaktárca.

A minisztérium eddig elsősorban saját magán spórolt, leállította azokat a kiadásokat, amelyek a világjárványra való tekintettel nem voltak létfontosságúak. „Leállítottuk az új szolgálati járművek beszerzését, amelyekre ebben az évben már elkülönítettük a forrásokat” – tették hozzá azzal, hogy az informatikai rendszereik működtetésére fordított kiadások csökkentéséről is tárgyalnak a szolgáltatókkal. „A működési költségek terén eddig 640 ezer eurónyi megtakarítást tudtunk megtárgyalni” – írja a tárca a közleményében. A jövőben tervezett informatikai beruházásokat pedig ugyancsak átértékelik, de 1,5 millió euró értékben már most is töröltek ilyen típusú beszerzéseket.

Átszervezések várhatóak

A minisztérium attól sem zárkózik el, hogy egy sor szervezeti átalakítást hajtson végre, amelyek célja, hogy optimalizálják a tárca személyzeti állományát. Ez azt jelenti, néhány munkatársat el akarnak bocsátani. 

A közleményben azt írják, hogy az új vezetés hivatalba lépése óta augusztus elsejéig bezárólag 22 alkalmazottat küldtek el, a minisztérium dolgozóinak négy százalékát. Hozzáteszik, a céljuk, hogy a tárcának év végéig 10 százalékkal kevesebb dolgozója legyen, mint korábban volt. „Ezzel együtt növelni szeretnénk a minisztérium teljesítményét” – tették hozzá.

A takarékossági intézkedések keretében megvizsgálják a minisztériumhoz tartozó intézmények kiadásait is. A tárca elsősorban a termékekre és a szolgáltatásokra fordított összegeket szeretné csökkenteni. A minisztérium által közvetlenül irányított szervezeteket, amilyen például a Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM), a komáromi Módszertani Pedagógiai Központ, pedig arra szólították fel, hogy ugyancsak 10 százalékot spóroljanak a személyi és működési költségeiken. A tárca szerint erről augusztusban fognak tárgyalni. A céljuk az, hogy a spórolás ne érintse hátrányosan az intézmények által ellátott szükséges feladatokat.

Mi lesz a magyarokkal?

A tárcánál aziránt érdeklődtünk, hogy az intézkedések konkrétan miként érintik a magyar oktatási rendszert segítő intézményeket, csökkentik-e például a kisebbségi területtel foglalkozó szakemberek számát, esetleg felszámolnak-e a területtel foglalkozó szakosztályokat stb. A minisztérium szűkszavúan válaszolt: „Továbbra is érvényes, hogy a tárca új vezetése olyan mennyiségű megkülönböztetett figyelmet tervez fordítani a nemzetiségi oktatásra, amelyet már régen megérdemelt volna” – írta a minisztérium sajtóosztálya.

Eddig is kevés volt

A Híd oktatásügyi szakértője, Prékop Mária, aki az előző választási ciklusban az oktatási tárca Nemzetiségi Főigazgatóságát vezette, elmondta, szerinte a főigazgatóság létrejötte nagy előrelépés volt. „Remélem, a megszorítások nem fogják negatívan érinteni sem a főigazgatóságot, sem az Állami Pedagógiai Intézetet, a Módszertani Pedagógiai Központot, a Szabványosított Mérések Nemzeti Intézetét (NUCEM) vagy az Állami Tanfelügyeletet (SSI) sem” – nyilatkozta lapunknak. Hozzátette, szerinte meg kellene erősíteni ezeket az intézményeket. „Valamint ki kellene bővíteni az Állami Szakképzési Intézetet (SIOV) egy nemzetiségi részleggel” – tette hozzá, és arra utalt, hogy ez már korábban tervben volt.

A komáromi Módszertani Pedagógiai Központ igazgatója, Szőköl István lapunknak arról beszélt, a minisztérium háttérintézményi rendszerében valamilyen változásra, összevonásokra mindenképpen számítani kell. „Én ezt a változást pozitívumként értékelem, hiszen ezek az állami szervek egy közös folyamat részét alkothatnák, együtt dolgozhatnának” – tette hozzá.

A tervezett takarékossági intézkedésekkel kapcsolatban az MKP szóvivője, Králik Róbert elmondta, a kulturális tárcánál tapasztaltakból kiindulva figyelemmel követik az oktatási minisztérium spórolási szándékának lehetséges következményeit. A közelmúltban a kulturális minisztériumban a kisebbségi osztályt egy másik szervezeti egységbe olvasztották be. „Remélhetőleg elvi és gyakorlati síkon semmilyen mértékben nem befolyásolja a kisebbségi status quót, és semmi nem változik a magyar oktatási rendszer és hálózat kárára” – utalt a szóvivő a takarékossági intézkedésekre. Kiemelte, ha a magyar iskolák veszélybe kerülnének, az MKP kész lépéseket tenni.

A pénzügyminiszter, Eduard Heger (OĽaNO) még júniusban beszélt arról, hogy a minisztériumoknak összesen több százmillió eurós spórolási intézkedéseket kell bevezetniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?