Vb-2018 - Ceferin aggódik a videobíró miatt

Aleksander Ceferin
Milánó |

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke aggodalmát fejezte ki, hogy a videobírót már a nyári világbajnokságon alkalmazni fogják.

"Vannak félelmeim, mert az oroszországi vb-n olyan játékvezetők is szerepet kapnak, akik még sosem vezettek meccset a videobíró alkalmazásával, de remélem, nem lesz probléma" - jelentette ki a szlovén sportvezető a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban.

Ceferin azt is kifejtette, hogy a Bajnokok Ligájában is bevezetik majd, de szerinte ehhez további tesztelésre van szükség, hogy mindenki értse és átlássa, miként működik a rendszer

 "A BL olyan, mint a Ferrari, vagy a Porsche. Nem vezetheted azonnal, előbb gyakorolni kell. Jelenleg túl korai lenne bevezetni a videobírót. Egy napon biztosan a BL-ben is lesz, de nem kapkodunk" - mondta Ceferin, aki azt már korábban közölte, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban a következő idényben sem használják majd a rendszert.

Ezzel szemben a nemzetközi szövetség (FIFA) márciusban - alig két héttel azt követően, hogy a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) hozzájárult az alkalmazásához - megszavazta a videobíró használatát az idei vb-n.

Ceferin az elmúlt időszak egyik legnagyobb visszhangot kiváltó játékvezetői döntéséről is beszélt a videobíró vonatkozásában. Szerinte a rendszer nem változtatott volna a Real Madrid-Juventus BL-negyeddöntő visszavágójának hajrájában történteken.

"Mi változott volna? Semmi. Egyesek húszszor megnézték az esetet, én pedig vagy ötvenszer. Az emberek fele szerint 11-es volt, a másik fele szerint nem" - mondta Ceferin arról, hogy a Juventus védője, Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította a gólhelyzetben lévő Lucas Vázquezt, a rendes játékidő hosszabbításában értékesített büntetővel pedig továbbjutott a királyi gárda.

A videobírót olyan magasan jegyzett bajnokságokban használják már, mint a német, az olasz, vagy a portugál. Az IFAB megállapításai szerint alkalmazásával csökkent a bírói tévedések száma, ugyanakkor számos meccsen okozott problémát és elégedetlenséget, hogy hosszú perceken állt a játék, mert lassan született döntés. A szervezet szintén kritikaként említette, hogy a közönség nincs megfelelően tájékoztatva, mi történik éppen, mit vizsgálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?