Bejrúti robbanás – Még mindig sok embert eltűntként tartanak nyilván

bejrúti robbanás

Négy nappal a bejrúti robbanás után 45 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván; emellett 25 azonosítatlan holttest került elő a romok alól – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője szombaton.

A kutatás továbbra is folytatódik. A keddi robbanásban legalább 154-en meghaltak és mintegy ötezren megsérültek. A sérültek ötöde kórházi ellátásra szorul, százhúszan válságos állapotban vannak. A 10-15 milliárd dolláros kárt okozó katasztrófában 250 ezer ember otthona vált lakhatatlanná.

A szerencsétlenség halálos áldozatainak tömeges temetése helyett tüntetést tartanak a libanoni politikai elit ellen szombaton – mondták el a szervezők. Hozzátették: a tömeges temetés logisztikai problémák miatt nem valósulhatott meg, de arra kérték a megmozdulás résztvevőit, hogy viseljenek fekete ruhát. A felvonulás a kikötői katasztrófa helyszínének közeléből indul majd a központ felé. A tiltakozók gondatlansággal vádolják a libanoni kormányt, és őt teszik felelőssé a történtekért.

A robbanást követően előkerült dokumentumok szerint tisztségviselők az elmúlt években többször figyelmeztettek arra, mekkora veszélyt jelent a kikötő egyik raktárában tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát, hiába. A katasztrófa óta folyamatos a sárdobálás: tisztségviselők és politikusok egymást vádolják a történtekért. Eddig 19 embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, elődjét, Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját.

Eközben a Kataeb libanoni keresztény párt tisztségviselői közölték, hogy temetést rendeznek a párt főtitkárjának, Nizar Nadzsariannak, aki belehalt a robbanásban szerzett fejsérülésébe kedden.

A nap folyamán Bejrútba érkezik Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Az uniós tisztségviselő Michel Aun libanoni elnökkel, Haszan Diáb kormányfővel és Nabih Berri házelnökkel találkozik. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Abul Geit, illetve török politikusok is felkeresték Libanont szombaton.

Eközben a párizsi elnöki hivatal megerősítette, hogy Emmanuel Macron francia államfő online donorkonferenciát tart vasárnap. Franciaország mellett az ENSZ lesz a rendezvény másik házigazdája. A konferencia célja, hogy biztosítsa a nemzetközi közösség támogatását, és megtalálja a források elosztásának leghatékonyabb módját. Macron – aki csütörtökön Bejrútba látogatott – megígérte a libanoni népnek, hogy a főváros újjáépítésére szánt pénzek nem kerülnek korrupt kezekbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?