Közegészségügyi Hivatal: irányításunk alatt tartjuk a helyzetet

koronavírus
Pozsony |

Csütörtökön 2523 tesztet végeztek, és 43 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. 

Sorozatban ez már a harmadik nap, amikor a fertőzöttek száma meghaladta a 40-et (kedden 49, szerdán pedig 63 új beteget azonosítottak).

A betegek számának heti középértéke így 43-ra ugrott. A korábbi intézkedések fellazítását a kormány ehhez a mutatóhoz kötötte, Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök akkoriban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a középérték 50 fölé emelkedik, újra szigorítások jönnek. Azóta viszont eltelt néhány hónap, így nem tudni, hogy változott-e a kormányfő véleménye, aki az utóbbi napokban egyelőre nem állt ki a nyilvánosság elé.

Az egészségügyi minisztérium mindenesetre leszögezte, hogy készek összehívni a járványügyi szakértőkből álló konzíliumot. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) viszont állítja, hogy irányításuk alatt tartják a helyzetet. Az adataik szerint főként lokális gócpontokról van szó, melyek annak következtében alakulnak ki, hogy a külföldről hazatérő személyek behozzák a vírust, majd átadják családtagjaiknak, munkatársaiknak. A hivatal szakemberei naponta keresik fel azokat az embereket, akik az igazolt fertőzöttekkel kapcsolatba léptek, és házi karanténba küldik őket, amíg sorra nem kerülnek a tesztelésben.

Újabb haláleset

A csütörtöki adatokkal összefüggő további rossz hír, hogy egy újabb személy hunyt el, így az áldozatok száma már 31-re nőtt. Az egészségügyi tárca beszámolója szerint ezúttal az Eperjesi Egyetemi Kórházban halt meg egy 78 éves nő, akinek a fertőzés átterjedt a tüdejére is.

Szerencsére viszont a gyógyultak száma is jelentősen növekszik. Csütörtökön 22 újabb személy épült fel a betegségből, így jelenleg 646 aktív fertőzöttről tudunk. 41 személyt kezelnek kórházban, közülük 19-nél már kimutatták a vírust, a többiek egyelőre az eredményre várnak. 2 személyt kezelnek intenzív osztályon, 5-en pedig sajnos lélegeztetőgépre szorulnak. 

A déli régiókban is

A legtöbb fertőzöttet csütörtökön Pozsony megyében regisztrálták, itt 15 személynél bizonyosodott be a fertőzés. Közülük 12-en élnek a Pozsonyi, 2-en a Szenci járásban, 1 személy pedig a Malackai járásból származik.

Szintén sok a fertőzött Trencsén megyében: a Privigyei járásban 8, a Vágújhelyiben 3, a Puhói és a Simonyi járásban pedig 1-1 új beteget találtak.

A délnyugati magyarlakta járásokban is azonosítottak fertőzötteket, az Érsekújváriban hármat, a Dunaszerdahelyiben kettőt, a Galántaiban és a Vágsellyeiben pedig egyet.

A keleti régiók közül a Kassai (3), a Varannói (1) és a Bártfai (1) járásban találták betegeket.

A maradék 3 fertőzöttet a Nagyszombati, a Zsolnai, és a Nagyrőcei járásban azonosították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?