Szigorúan lépnek fel a szemetelőkkel szemben Galántán

szemét k
Galánta |

Nem tudja a város beszedni a szemétilletéket az albérlőktől, ezért a lakástulajdonosok segítségét kérte. A problémára nem találtak megoldást, ezért más módszerre lesz szükség a szemetelés megszüntetése érdekében.

 

Július elején felhívást tett közzé a város vezetése, amelyben arra kérte az ingatlantulajdonosokat és az épületek gondnokait, hogy segítsenek kideríteni, kik azok a személyek, akik a városban laknak, de nincs sem állandó, sem átmeneti lakhelyük. Ezek a személyek ugyanis nem fizetnek szemétilletéket, az általuk termelt kommunális hulladék mennyisége viszont jelentős. A város azzal is megpróbál megoldást találni a problémára, hogy ezentúl a tömbházakhoz csak annyi kukát helyez ki, amennyi reálisan elegendő az adott számú lakások számára. Ez azt fogja eredményezni, hogy több lesz a gyűjtőedények köré kihelyezett szemét, amellyel arra szeretnék ösztönözni a lakosságot, hogy azok is bekapcsolódjanak a hulladékgyűjtő rendszerbe, akik az egyes lakásokban laknak, de azok nem az ő tulajdonukban vannak. Katona Beáta, a város pénzügyi osztályának vezetője elmondta, nem volt sikeres a felhívás, az emberek nem jelentkeztek rá.

„Csak az tudja bejelenteni ezeket a személyeket, akinek az ingatlanjában albérlők vannak. Mivel a felhívásra nem reagáltak, további információt nem tudunk szerezni róluk” – fogalmazott az osztályvezető. A szemétilleték 40 euró személyenként Galántán. A be nem fizetett összeg a költségvetés bevételkiesési részét határozza meg Katona Beáta szerint.

„Eredetileg nem számoltunk ezzel az összeggel, de a koronavírus-járvány miatt kialakult hiány egy részét pótolhatta volna. A képviselő-testület korábbi döntése alapján a vállalkozóknak nem kell befizetni a két hónapnyi illetéket, amíg zárva voltak. Ennek a kompenzálására használhatnánk fel az összeget. Mindenképp lépnünk kell, magasabb szinten is keresni fogjuk a megoldást a problémára, de más módszert kell választanunk. Hamarosan szeretnénk ezzel kapcsolatban egy ülést összehívni” – magyarázta az osztályvezető. A törvény alapján, akinek 1600 euró fölötti tartozása van a város felé, annak akár a jogosítványát is elvehetik.

„Ez a szabály arra vonatkozik, akinek a gépjárművezetői engedély nem feltétlenül szükséges a megélhetéshez, vagyis nem sofőrként keresi a kenyerét. Természetesen amint rendezi a tartozását, azonnal visszakapja a jogosítványt” – tette hozzá Katona Beáta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?