Az első háromba jutás a cél Zselízen

zseliz
Zselíz |

Egyéves kihagyás után a 2019/2020-as idényben újra a nyugat-szlovákiai V. fociliga keleti csoportjában mérettették meg tudásukat a zselíziek. Az új szezont megerősedve, komolyabb célokkal várják.

A járvány miatt korábban befejezett bajnokságban tizenöt mérkőzésükből mindössze hármat sikerült megnyerniük, a többi összecsapást rendre elbukták. A klubot tíz évig irányító Sokol Lászlót télen a 40 éves városi önkormányzati képviselő, Rák Norbert váltotta az elnöki poszton. 

„Teljesen átformálódott a négytagú vezetőség, az edzői feladatok ellátásával pedig Štuller Istvánt bíztuk meg. Jómagam korábban is a vezetőségben dolgoztam, így némi tapasztalatra már szert tettem. Amikor felkértek az igényes tisztség betöltésére, nem sokat haboztam, hiszen szívügyemnek tartom városunk labdarúgását. Rögtön a megbízatásom elején a polgármester úr és néhány kisvállalkozó segítségével sikerült biztosítani az egyesület zavartalan és folyamatos működéséhez szükséges stabil anyagi hátteret” – tájékoztatott Rák Norbert klubelnök.

A kényszerpihenő alatt is folyamatosan edzettek és nyolc előkészületi meccsen is túl vannak. „Hetente két alkalommal gyakorolunk, labdarúgóink teljes egészében azonosulnak a vezetés gondolkodásával. Húsztagú játékoskerettel büszkélkedhetünk, hasonló jó állapot már nagyon régen volt. A közelmúltban mindössze a veterán Jaroslav Trávnik távozott Csatára, jelentősen erősödött viszont a csapat a Felsőgyőrödről jött Smiknya Lajos és Duchoň Dominik, az eddig fakóvezekényi színekben szereplő Šál Richard és Brusznyai Tamás, valamint a nemrég még Hontfüzesgyarmaton védő Balogh Patrik érkezésével” – árulta el Molnár László, a klub alelnöke.

Természetesen az elkövetkező időszak célkitűzéseire is kíváncsiak voltunk. „Átépítjük a szociális helyiségeket és a játékvezetők öltözőjét. Újdonságnak számít, hogy új bérlettípusokat vezetünk be és a fogadóirodánk termeiben fanshop üzletet is létrehozunk. Persze a csapat sikerességéről sem feledkezünk meg. Célunk az első három között végezni, de a bajnoki cím elhódítása sem elképzelhetetlen” – nyomatékosította Rák Norbert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?