Szombaton elnököt választ a Za ľudí, Remišová és Kollár indul a posztért

Veronika Remišová

Szombaton (augusztus 8.) új elnököt választ a Za ľudí. Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a párt alelnöke, valamint Miroslav Kollár parlamenti képviselő, az elnökség tagja indul a posztért. Juraj Šeliga, a párt alelnöke, a parlament alelnöke is mérlegeli az indulást, de végleges döntését még nem jelentette be. A pártot a kongresszusig az alapító, Andrej Kiska vezeti, aki bejelentette, hogy nem indul újra.

Remišovát és Kollárt is több járási szervezet képviselői támogatták. Remišová helyettesíti Kiskát, mert a pártelnök egészségi problémái miatt a parlamenti választás után visszavonult a politikából. A volt államfő a járási közgyűlések előtt támogatta a sajtóban Remišová elnökké választását. Ezzel meglepett néhány párttisztviselőt, akik „koronázásnak” tekintették a dolgot, és felhívták a figyelmet, hogy a választásnak szabadnak kell lennie.

 Remišová közölte, értékeli Kiska támogatását, és az a célja, hogy a régióknak erős képviseletük legyen a pártban. Kollár szerint eljött az idő, hogy több elképzelést is előterjesszenek, és a Za ľudí a politikai paletta stabil szereplőjévé váljon.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?