WHO: évtizedekig érezhető lesz a járvány hatása

koronavírus

A koronavírus-világjárvány olyan katasztrófa, amelynek hatásait sokáig fogjuk érezni a jövőben - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken Genfben.

A járványban több mint 670 ezren haltak meg, és igazoltan több mint 17 millió ember fertőződött meg világszerte, amióta a SARS-CoV-2 nevű vírus a kínai Vuhanban megjelent.

A vírus okozta Covid-19-betegség kiemelten sújtotta az Egyesült Államokat, Brazíliát, Mexikót és Nagy-Britanniát, ahol a bírálatok szerint a kormányok késlekedtek a megfelelő válasszal. A vírus terjedésének megakadályozását célzó karanténintézkedések súlyosan érintették a gazdaságot, sok térség egy második hullámtól tart.

Bár több mint 150 gyógyszergyártó cég dolgozik a védőoltáson, az első vakcinát a várakozások szerint csak 2021 elején lehet majd használni - közölte a héten a WHO.

Bár többet tudunk a vírusról, sok részlet továbbra sem ismert, és a lakosság továbbra is védtelen - mondta Tedrosz pénteken.

Sok ország azt hitte, hogy a legrosszabbon már túlvan, és most jönnek az újabb hullámok. Olyan helyeken, ahol korábban lassabban terjedt a vírus, most nő a fertőzések és a halálesetek száma - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?