Kyselica visszatér a parlamentbe

Lukáš Kyselica

A parlament védelmi bizottsága a pénteki ülésén nem fogadott el semmilyen határozatot Lukáš Kyselica (OĽANO) ügyével összefüggésben.

A médiában megjelent információk szerint a leköszönő belügyi államtitkár a kampányidőszak alatt a katonai hírszerzésnél szolgált. Grendel Gábor (OĽANO), a bizottság tagja kijelentette: a védelmi bizottság nem tekinthető kompetensnek ebben az ügyben, ezt Juraj Krúpa (OĽANO) bizottsági elnök is megerősítette. Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy nem tarthattak zárt ülést, így nem is tehették fel a kérdéseik zömét. Kilátásba helyezték, hogy kezdeményezni fogják a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges bizottság összehívását.

Krúpa a bizottsági üléssel kapcsolatban elmondta: azért hívta össze, hogy eleget tegyen az ellenzék kívánságának. Szerinte az ellenzéki tagok nagyon jól tudták, hogyan fog végződni ez az egész.

Kyselica az ülés után megerősítette, hogy parlamenti képviselőként folytatja. Elmondása szerint az államtitkári posztról azért mondott le, hogy ne polarizálja a társadalmat.

„Felhatalmazást kaptam a választóktól, visszatérek a parlamentbe” – fogalmazott.

Egyben leszögezte, hogy mindig a meggyőződése, a legjobb tudása és a lelkiismerete szerint látta el a feladatát. A katonai hírszerzésnél teljesített szolgálatával kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, ahogy arra sem, hogy megsértette-e a hivatásos katonák állami szolgálatáról szóló törvényt.

Denisa Saková (független), a bizottság alelnöke és volt belügyminiszter nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy a védelmi bizottság nem kompetens az ügyben, ezért a tagjai nem tehetnek fel kérdéseket. Szerinte a koalíció hozzáállása nem fair. Hozzátette: sok megválaszolatlan kérdés maradt, például hogy Kyselica még akkor is a katonai hírszerzés tagja volt-e, amikor letette a képviselői esküt. Marián Saloň (Smer-SD) bizottsági tag azzal egészítette ki Saková szavait, hogy a védelmi és nemzetbiztonsági bizottság a belügyi és a védelmi tárcához köthető illetékes szerv, a katonai hírszerzés pedig a védelmi bizottság fennhatósága alá tartozik.

Saková és Saloň kilátásba helyezték, hogy az ellenzék indítványozni fogja a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges bizottság összehívását, ahol újra fel fogják tenni a Kyselica tevékenységével kapcsolatos kérdéseiket. Saloň megjegyezte, hogy Kyselica kérvényezhetné a titoktartási kötelezettség alóli feloldást is.

Grendel a pénteki ülésen kijelentette, hogy a védelmi bizottság nem tekinthető kompetensnek ilyen kérdésekben. „Nagyon vékony jégen táncolunk. Tartok tőle, hogy ha részletekbe mennénk, azzal törvényt sértenénk” – tette hozzá a képviselő, aki a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges bizottságot tekinti kompetensnek ebben az ügyben.

Saková az ülésen arra volt kíváncsi, hogy Kyselica mennyi ideig szolgált a katonai hírszerzésnél. Utóbbi azt válaszolta, hogy a bizottság nem jogosult ilyet kérdezni. Saloň arra kérdezett rá, hogy Roman Mikulec belügyminiszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter (mindketten OĽANO) milyen információkra alapozva jelentették ki, hogy Kyselica továbbra is élvezi a bizalmukat. A leköszönő államtitkár erre azt felelte, hogy erről őket kellene megkérdezni. A bizottság végül semmilyen határozatot nem fogadott el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?