Karantén és kalória. Háromszáz, bizony

karanten es kaloria 13

Arról, hogy a szerzetesrendek némelyike mennyire liberális...

Virginia Woolf Orlando című regényének egyik szereplője, Nick Greene úr „háromszáz különböző módját ismerte a salátakészítésnek”, olvasom. Háromszáz. Semmi közelebbit nem említ a könyv, nem a salátákról szól. Csak úgy odaveti, hüledezhessünk.

Egyszer egy kertipartin (az OH szerint két szó, külön, de nekem ne dirigáljon) mesélte egy művelt ember – ó, azok a régi jó összejövetelek, közellétek, beszélgetések, eszegetések-iszogatások, nem mintha sűrűn jártam volna ilyenekre, de az a néhány alkalom ezek szerint épp elég a nosztalgiához.

Szóval azt mondta, de ki is próbálta és hatékonynak találta, hogy este hat után már nem szabad enni. S akkor havonta egy kiló felesleg elbúcsúztatható. Egy év alatt tizenkettő. Hüledezem.

Szóval, este hat után semmit. Liberális szemszögből egyvalami állítható ezekről a tapasztalatokról és tanácsokról, nevezetesen, hogy korlátozzák az ember szabadsághoz való jogát. Igaz, csak ajánlásokat fogalmaznak meg. A trappista szerzetesek meg úgy étkeznek, hogy az asztalnál mindig a bal oldali szomszéd szedi meg társa tányérját.

Persze, azt nem tudom, hányszor étkeznek naponta, s vajon tervezhető-e a vacsora este hat utánra.

Mondjuk, ha rajtam múlna, s trappista szerzetes volnék, Szászi Zolit szeretném a bal oldalamon tudni, biztos, ami biztos alapon, mert nagylelkűsége messze földön ismert. A jobbomon meg Hizsnyai Zoli ülne, hogy én is nagylelkűsködhessem. Ujvári Laci lenne a rendfőnök, rendes liberális tag.

 

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk

A sorozat első tíz része:

Kapcsolódó cikkünk

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?