Mičovský: A sertéspestis komoly probléma, határozott lépéseket teszünk

Ján Mičovský

Az afrikai sertéspestis (AMO) komoly problémát jelent Szlovákiában, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MPRV) ezért határozott lépéseket tervez.

Ezt Ján Mičovský (OĽANO) földművelésügyi miniszter közölte a szerdai sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, több tízezer sertés van veszélyben, a betegség terjedését meg kell akadályozni.

A tárca arra kéri a vadászokat, hogy teljesítsék a vaddisznók kilövésével kapcsolatos terveket, illetve lehetővé teszi, hogy ezeket akár túl is teljesítsék. Ha a vadászat nem lesz nagyobb mértékű, a miniszter azt is kilátásba helyezte, hogy az állam a vaddisznók nagy számának a csökkentése érdekében a hadsereget is beveti.

Michal Tomčík, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium erdőgazdasági és fafeldolgozásért felelős részlegének vezérigazgatója elmondta: a tárca a vizsgálatra benyújtott mintákért járó összeg megduplázásával fogja motiválni a vadászokat a vaddisznók nagyobb számú kilövésére. Amennyiben nem teljesítik a kilövési tervet, a tárca büntetésekhez és bírságokhoz folyamodhat.

„Egyúttal arra kérek mindenkit, aki otthon tart sertést, amit sokszor be sem jelentenek, hogy tartsák meg az otthoni disznóvágást – még ha nem is akarunk most rendőrökként viselkedni” – tette hozzá Mičovský azzal, hogy fertőzés esetén a be nem jelentett sertésért nem jár kárpótlás.

A miniszter azt is elmondta, hogy szerdától sűrűbbek lesznek az ellenőrzések. „Azokról a területekről, ahol az afrikai sertéspestis még nem ütötte fel a fejét, az állategészségügyi hatóság több munkatársát is a hat veszélyeztetett járásba küldjük, hogy ott, úgymond, felvilágosító tevékenységet folytassanak” – magyarázta Mičovský. Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója azt is hozzátette, hogy az ellenőrzések a sertéstenyésztés minden területén fokozódni fognak, vagyis a farmokon, a kistenyésztőknél, illetve az állatszállítás és vaddisznó-feldolgozás területén is.

Bíreš szerint a helyzet romlása Szlovákiában a környező országokban lévő járványhelyzet alakulásával függ össze. „Szlovákiára keleten leginkább Ukrajna, északon pedig Lengyelország jelenti a legnagyobb veszélyt. Ott rendkívül gyorsan terjed a betegség a határok felé, főleg a német és cseh határ felé. Délen pedig jelenleg Magyarország jelenti a legnagyobb problémát” – tette hozzá.

„Szlovákia önellátása a disznóhús területén nagyon alacsony, a 46%-ot sem éri el” – állapította meg a miniszter. Hozzátette: nem szeretné, hogy az afrikai sertéspestis és a fertőzött állatok leölése tovább csökkentse az ország jelenlegi önellátását. Mint elmondta: hat veszélyeztetett járás van, ahol 12 tenyésztett sertés és 221 vaddisznó esetében igazolták a fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?