A horvát rendőrök nem gatyáznak a sofőrökkel

hh

Járvány ide vagy oda, idén is rengeteg család döntött úgy, hogy a nyári szabadságot a horvát tengerpartnál tölti. 

Aki autóval indul útnak, annak érdemes betartani a közlekedési szabályokat, a horvát rendőrökre ugyanis nem az a jellemző, hogy elnézőek lennének a vétkezőkkel szemben, épp ellenkezőleg: ha büntethetnek, akkor büntetnek.

Pozsony. A horvát rendőrség az elmúlt napokban megüzente a szlovák hatóságoknak: figyelmeztessék a sofőröket a közlekedési szabályok betartására, egyre több szlovák rendszámú autót érnek gyorshajtáson, s már arra is volt példa, hogy egy szlovákiai sofőr útban a tengerparthoz okozott ittasan közlekedési balesetet. A karambol nem sokkal Zágráb után történt – tájékoztatta lapunkat Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Szerencsére a sofőr és az autóban utazó személyek – két kiskorú gyermeket beleértve – sem sérültek meg. Az alkoholszonda a sofőrnél 1,4 ezrelék véralkoholszintet mutatott ki. A sofőrt a legközelebbi rendőrkapitányságra szállították, ahol a Horvátországban szolgálatot teljesítő szlovák rendőrök tolmácsoltak számára a kihágási eljárás során” – mondta Bárdyová. A férfi 7000 kuna (932 euró) bírságot kapott, további 300 kunában (4 euró) határozták meg az eljárás költségeit, amit ugyancsak a sofőrnek kellett kifizetnie. Mindemellett Horvátország területén eltiltották a gépjárművezetéstől.

Bárdyová emlékeztetett, hogy Horvátországban számos közlekedési kihágás olyan bűncselekménynek számít, amelyért egytől három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik a tettest, ráadásul a gépkocsijának lefoglalására is lehetőséget adnak a horvát törvények. S mikor kockáztatnak börtönbüntetést útban az Adriához? Például ha olyan helyen próbálnak kielőzni egy kocsisort, ahol nincs jó kilátás az útra, ha 50 km/órával vagy ettől többel lépik túl az előírt sebességet, ha 1,5 ezreléknél is több véralkoholszintet állapítanak meg a a sofőrnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?