Kyselica lemondott

Lukáš Kyselica
Pozsony |

Lukáš Kyselica lemondott a belügyminisztériumban betöltött államtitkári pozíciójáról – közölte Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő Facebook-oldalán.

Matovič a bejegyzésben azt írja, Kyselica tegnap értesítette őket arról, hogy lemond. Mint azt a kormányfő írja, végül abban állapodtak meg, hogy ma még meggondolhatja magát, Kyelica kitartott döntése mellett.  

„Információim szerint a katonai hírszerzés vezetésének Peter Pellegrinihez közel álló tagjai a választások előtt arra próbálták kihasználni őt, hogy belülről bomlassza az OĽANO-t. Céljuk a mozgalom szétverése volt. Minden áron meg akarták akadályozni, hogy kormányt alakíthassunk. Nem sikerült nekik” – közölte Matovič. Hozzátette: csak a „legperverzebb diktátorok” vetik be az állami titkosszolgálatokat a politikai ellenfeleikkel szemben.

Lukáš Kyselica belügyi államtitkár és a Gorilla-csapat volt vezetője a Denník N információi szerint a katonai hírszerzés titkos tagjaként indult a parlamenti választásokon az OĽaNO színeiben. Erről állítólag a párttársai sem tudtak. Kyselica a portál szerint 2019 októberétől 2020. március 19-ig szolgált a hírszerzésnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?