Sötétség: misztikum és időutazás mesterfokon

dark

A Sötétség című Netflix-sorozat története egy németországi kisvárosban egy fiú rejtélyes eltűnésével kezdődik, hogy aztán pár rész alatt misztikus hangvételű, monumentális thrillerré nője ki magát, amely úgy kezeli az időutazásban és a párhuzamos világokban rejlő rejtélyességet, ahogy korábban sehol sem láthattuk.

A Netflix első saját gyártású német sorozata egy atomerőmű közelében fekvő fiktív német városkában, Windenben játszódik. Egy fiú rejtélyes körülmények között eltűnik egy erdei barlangnál, az eset pedig közvetve vagy közvetlenül több család életét is drasztikusan megváltoztatja.

Pár nap leforgása alatt rengeteg sötét titok kerül napvilágra a városkában, megannyi konfliktus születik az emberek között, illetve a már meglévők tovább súlyosbodnak. 

A Sötétségben mégsem a várt drámai irányba tolódik a cselekmény. Bár a kezdő részekben többnyire még emberek, családok konfliktusait látjuk, a későbbiekben rajtuk túlmutató erők harcává válik a sorozat.

Valójában már a történet elején nyilvánvalóvá válik, hogy nem egy mezei gyermekrablás áll a háttérben. Felbukkan egy rejtélyes férfi kezében egy táskával, és mintha az atomerőműben sem lenne minden rendben... Windenbe beköszön a sötétség: a városkára rátelepszik a köd, a hangulat pedig a nézőt is csakhamar magával ragadja. Az emberek gyötrődnek a titkok súlya miatt, a nyomozók hiába keresik a megoldást a rejtélyre, mindent áthat a reménytelenség és a kilátástalanság.

Az alkotók már az első epizódban legalább egytucatnyi karaktert pakolnak fel a sakktáblára, hogy aztán biztos kézzel irányítsák őket a további részeken és évadokon keresztül. A misztikát azonban – nagyon bölcsen – fokozatosan adagolják. Az elején hangsúlyosan, mégsem tolakodón vannak jelen a rejtélyek, a későbbiekben viszont jóformán minden beszélgetés az időhurokról, az időutazásról vagy az alternatív univerzumokról szól. A harmadik évad már egészen megdöbbentően feszíti szét Winden lakóinak a világát: az utolsó nyolc részében kapunk egy kis teslai kísérletezgetést idéző történetszálat 1880-ból, de nukleáris holokausztot is a jövőből.

A Sötétség mindvégig, de különösen az utolsó évadban fogd meg, ereszd elt játszik a nézővel. Amikor úgy érezzük, hogy már túl sok a rejtély, a sorozat alkotói nem haboznak elővenni a mézesmadzagot: megoldást ugyan nem kínálnak ilyenkor sem, de egy vagy két dologra adnak választ, és ezzel még inkább az ujjuk köré csavarnak bennünket. A sorozat profin adagolja a misztikumot, de jó ütemben bogozza ki a csomókat a történeten. Ha ehhez hozzávesszük, hogy minden karaktert jó érzékkel mozgat, és hogy soha, egyikük sincs túltolva vagy háttérbe szorítva, érthető, miért beszélnek bravúros forgatókönyvírói munkáról a sorozat kapcsán. A filmzene terén szintén kiemelkedőt nyújt a mű, és a színészek is egytől egyig kitesznek magukért.

Valószínű, hogy a sok eseményszálon és idősíkon futó, rengeteg karaktert mozgató történet sokakat el fog ijeszteni. Ha létezik sorozat, amely nem adja könnyen magát, akkor a Sötétség az – a harmadik évadban már szó szerint percenként ugrálunk az idősíkok között, és ugyanilyen gyakran váltakoznak a karakterek is. Valóban nem könnyű nézni az ilyen történetet, de készítői bármennyire is bizonytalanságban tartják a nézőt, jól érezhetően tisztelik is. Szinte mindegyik epizódban elhangzik az egyik karakter szájából az „ezt nem értem” kijelentés, s ennek a kikacsintásnak köszönhetően mi sem érezzük magunkat kirekesztve. A fő karakterekhez hasonlóan mi is mindig lépéshátrányban vagyunk, amit azonban nem kell bánnunk, mert ott vagyunk az események sűrűjében.

Rengeteg megválaszolatlan kérdés merül fel az epizódok során, és az utolsó évadban párszor már túlbonyolítottnak hat a cselekmény. A néző jó eséllyel úgy vág neki a sorozatzáró epizódnak, hogy milliónyi kérdés lóg a levegőben, melyek megválaszolására vajmi kevés esélyt lát... aztán a Sötétség az utolsó egy órában újra ámulatba ejti és megdöbbenti. Az ugyanis spoilerek nélkül leírható, hogy az utolsó rész zseniálisan keretbe foglalja az egész sorozat történéseit, és bár hagy elvarratlan szálakat, feloldja az összes fontos rejtélyt, s egyfajta feloldozást nyújt a nézőnek és a karaktereknek egyaránt.

A Sötétség saját mitológiát épített fel magának, amire eddig csak nagyon kevés sorozat volt képes. Rajongók ezrei vitáztak különböző fórumokon a sorozat rejtélyeiről és filozófiájáról. Mit jelent a „hiba a mátrixbanˮ kifejezés, mi a déjà vu, milyen tudományos alapja és következményei lehetnek az időutazásnak? – ez a sorozat nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket. Közben végig véresen komolyan veszi magát: nem hoz alibista megoldásokat, és nem könnyíti meg a saját dolgát. 
A közelmúltban két nagy léptékű hollywoodi sci-fi, a Csillagok között (2014) és az Érkezés (2016) is forradalmian új megvilágításba helyezte az „idő” kérdését. A Sötétség e két film mellé iratkozik fel az időutazós tematikájú kánonba. Teljesen új megközelítést hoz, metafizikai és spiritualitás síkra tereli a témát, amelyet nem sok író és rendező mer mostanában kellő komolysággal kezelni. 
Komplex, jól átgondolt sorozatról beszélünk – az utóbbi évek egyik legjobbjáról.

A Sötétség összes epizódja elérhető a Netflix kínálatában, német nyelven, magyar felirattal.

Érdekes

Sötétség (Dark)

Német sorozat, 2017–2020. Évadok száma: 3. Epizódok száma: 26. Írta és rendezte: Baran bo Odar. Szereplők: Louis Hofmann, Lisa Vicari, Karoline Eichhorn, Maja Schöne, Oliver Masucci.

dark
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?