Sarri: minden évben egyre nehezebb nyerni

Maurizio Sarri

A Juventus számára szinte formalitássá vált az olasz bajnoki cím elhódítása az elmúlt évtizedben, a labdarúgócsapat vezetőedzője szerint azonban ebben az idényben nem volt könnyű dolguk.

"Mindig nehéz nyerni, de minden évben egyre nehezebb - jelentette ki Maurizio Sarri a Sampdoria felett aratott 2-0-s sikert követően, amellyel a Zebrák sorozatban kilencedik alkalommal végeztek a Serie A élén. - A sportban valamit biztosra venni, az egyik legnagyobb hiba, de ez az együttes nem sétált bele ebbe a csapdába."

A 61 éves trénert tavaly nyáron nevezték ki a Juventus élére azzal a céllal, hogy izgalmasabbá tegye a torinóiak futballját, amely az elmúlt években a bajnoki címek ellenére túlzottan is célratörő volt.

"Lépésről lépésre, lassan kell megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyek a legkevésbé tetszenek. Nem teheted meg, hogy csak úgy besétálsz egy klubba, amely sorozatban nyolc bajnoki címet nyert, és azonnal megváltoztatsz mindent" - mondta Sarri, aki szerint a koronavírus-járvány miatti három hónapos szünet is megzavarta a csapatát, ezzel magyarázta ugyanis, hogy legutóbbi hat bajnokijából csak kettőt nyert meg a Juventus. Hozzátette, több más együttesnél is megfigyelhető volt az összpontosítás elvesztése.

A bajnokcsapat védője, Leonardo Bonucci úgy vélekedett, ez volt a legszebb, egyben legnehezebben kivívott scudettójuk. Ezt többek között azzal indokolta, hogy eleinte nehezen tudták elsajátítani a komplex taktikájáról is híres Sarri utasításait. A válogatott játékosnak ez a nyolcadik bajnoki címe a Juventusszal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?