Piknikezéssel indul a vita az összefogásról

Piknikezéssel indul a vita az összefogásról
Pozsony |

Újraindulnak a hazai magyar pártok közötti együttműködési tárgyalások. Mindenki az egységet szeretné, de vannak különbségek abban, miként jutnának el oda.

Mostanra a magyar pártok mindegyikében megtörtént a tisztújítás, minden jel szerint kezdetét veszik a politikai szubjektumok együttműködéséről szóló tárgyalások. 

Kompromisszum kell

Az MKP új elnöke, Forró Krisztián azt hangsúlyozta, minden szereplőnek, beleértve az ő pártját is, kompromisszumkésznek kell lennie, de hozzátette, az együttműködés gerincét az MKP-nak kell adnia. Az utóbbi okát Forró abban látja, hogy szerinte az MKP-nak a legnagyobb a támogatottsága. Az MKP először az Összefogással, majd a „Híd magyar részével” szeretne tárgyalni.

Sólymos: Elfogadónak kell lenni

Ez utóbbira a Híd új elnöke, Sólymos László lapunknak adott nyilatkozatában így reagált: „A Hídnak nincs magyar része, csak Híd van!” A pártelnök kiemelten fontosnak tartja, hogy az együttműködési tárgyalások során a politikai szubjektumok egymást elfogadva üljenek le egyeztetni. „Őszintén, a másikat elfogadva üljünk le egymással beszélgetni” – mondta. Azt nem akarta kommentálni, hogy az MKP először az Összefogással akar tárgyalni.

„Szerintem az a legfontosabb, hogy a Híd és az MKP meg tudjon egymással egyezni. Ennek meg kell történnie ahhoz, hogy egy szélesebb körű együttműködés is legyen” – mondta Sólymos. Hozzátette azonban, hogy egyelőre nem tűzték ki az ilyen tárgyalások konkrét időpontját. A Híd elnöke arról is beszélt, ők az Összefogással való tárgyalásra és a többoldalú egyeztetésre is nyitottak. Sólymos egyetért Forróval abban, hogy a pártok együttműködése érdekében minden szereplőnek kompromisszumkésznek kell lennie.

„Nem szeretnék azonban elébe menni a dolgoknak azt illetően, hogy mi lesz a pontos megoldás. Szerintem ez a tárgyalások során fog kialakulni” – mondta arról, hogy milyen konkrét együttműködési formát tart elképzelhetőnek.

„A lényeg az, hogy őszinte legyen az akarat” – mondta, és hozzátette, ez kell ahhoz, hogy olyan formát találjanak, amely minden szereplőnek megfelel. „Egy olyan dolgot kell létrehozni, amely a magyar és a régióban élő választók szemében hiteles. Véget kell vetni a taktikázásnak” – tette hozzá. Az MKP új vezetőjéről a Híd elnöke elmondta, ugyan tudja, hogy kicsoda Forró Krisztián, de politikai értelemben nem voltak még kapcsolatban. „Egy perspektivikus fiatalembernek tartom őt” – mondta Sólymos, és hozzátette, bízik benne, hogy konstruktívan fognak tudni egyeztetni.

Piknikezés készül

Az Összefogás elnöke, Mózes Szabolcs lapunknak elmondta, parlamenti választás előtti kampány elején közeli munkakapcsolatban álltak Forróval, jól együtt tudtak dolgozni. „Megválasztása után gratuláltam neki és kiértékeltük a helyzetet” – közölte. Arra a kérdésre, hogy vajon az MKP az Összefogás elsőként való megszólításával a Híd pozícióját akarja-e gyengíteni azáltal, hogy azonos súlyúnak kezeli a két formációt, Mózes lapunknak úgy válaszolt, szerinte természetes, hogy az Összefogás és az MKP a közelebbi partnerek, hiszen mindkettő etnikai alapon szerveződik és egy listán indult a legutóbbi választáson. Hozzátette, egy sor tartalmi és eszmei kérdést már megvitattak a kampány előtt.

„Nem indulhatunk ki bizonyítottan használhatatlan felmérési adatokból, nem súlyozni és pozíciókat fogni kell, hanem összerakni az egységet, mert külön-külön mindenki súlytalan” – fogalmazott Mózes a pártoknak a közvélemény-kutatások által mért támogatottságára utalva. Az Összefogás vezetője szerint is egy magyar párt kell. „Ez viszont csak akkor lehet sikeres, ha tartalmilag, szakmailag lesz erős, szerkezetében pedig modern. A hazai politikában nem a klasszikus tömegpártok a sikeresek” – fogalmazott. Mózes hozzátette, csütörtökön Gombaszögön egy közéleti pikniken találkoznak többek között az MKP és a Híd képviselőivel, majd ezt követően az előbbivel ülnek le tárgyalni. „Ennek még nincs pontos dátuma” – tette hozzá.

Simon is jelentkezik

A Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt a magyar pártok együttműködésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy szerinte egy széleskörű, minden érintett politikai szereplőt magába foglaló egyeztetést kellene kezdeményezni. „Nehezen lesz erős magyar képviselet úgy, hogy valakit kiszorítunk” – fogalmazott arra reagálva, hogy az többi párt két-, vagy háromoldalú tárgyalásokat tervez. Ezzel Simon szerint kockáztatják az egységes képviselet létrejöttét. „A Magyar Fórum legszívesebben ötpárti egyeztetést folytatna” – tette hozzá azzal, hogy az MKP-nak, a Hídnak, az Összefogásnak, a Magyar Fórumnak és az MKDSZ-nek kellene egyeztetnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?