Útkeresés a csalánosban

Kinevezésének napján az új miniszterelnök, Igor Matovič Szlovákia történelmének legjobb, legkorrektebb kormányát ígérte. Ám az ő saját, illetve Boris Kollár házelnök és Branislav Gröhling oktatásügyi szakminiszter plágiumbotrányának kipattanása után tartani tudja majd adott szavát?

Aligha szokványos, hogy egy új kormány önmagát megdicsérve, előre értékelje leendő ténykedését. A kormányzati munka szakmai összegzése a külső szemlélők feladata, főként azonban a választópolgárok joga és tiszte. Az eléggé meghökkentő plágiumügyek kitudódása valószínűleg „csak” kisebb szégyenfolt marad a koalíció hírnevén; a kormány eredményeinek igazi fokmérője az lesz, hogyan fog megbirkózni mind a Fico-korszakból örökölt súlyos problémákkal, mind a vírusjárvány hozta globális gazdasági válság Szlovákiát is jelentősen érintő gondjaival. Ami pedig a mai kormánypártok választóinak elsődlegesen fontos, az az igazságszolgáltatás jelentős átalakítása. Tehát azon rezsim felszámolása, amelyet ha nevén nevezzük a dolgokat, akkor maffiaállamnak tekinthetünk. Ahol a szervezett bűnözés összefonódott a politikával, és hatalmas volt a rendszerszintű korrupció. Így megalapozott választói elvárás a felelősök politikai megleckéztetése és büntetőjogi felelősségre vonása.

Ez a máris több szárnyra szakadozó nagykoalíció a sokpártisága ellenére képes lesz megalapozni a joggal várt tisztességesebb politikai kultúrát?

Úgy látom, korántsem fog olyan mélyreható változást hozni, mint amit Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után a tüntető tömegek követeltek, amiért a kormányváltást akarták. Persze, ez nem zárja ki, hogy pozitív társadalmi változások jöjjenek. Természetesen éppen így igaz, hogy a diplomamunkák körüli botrány rossz kezdet. Erkölcsi elveket sért, és egyben azt jelzi, hogy a tisztesség, az etika és a kulturáltabb politikai élet terén fékeznünk kell a reményeinket. Az igazán húsba vágó kérdés azonban, hogy ez az alkotmányos többséggel bíró koalíció távol tudja-e tartani magát a nagykorrupciótól! Illetőleg határozottan vissza is szorítani azt. Itt a kormánynak jó esélyei vannak, de a kísértésnek éppen akkora buktatóit látni, úgyhogy ez a kívánalom egyelőre kétesélyes.

A napokban mindenesetre két ízben is megszólalt az államfő, aki egyértelművé tette, hogy ajánlatos volna, ha ez a kormány önmagával szemben ugyanazokat a princípiumokat érvényesítené, amelyeket az előző kormánytól megkövetelt és azok megsértését erélyesen bírálta. Zuzana Čaputová észrevette, hogy Igor Matovič elvhűsége a saját kormányfői hatalmánál, illetve Kollár és Gröhling urak egyetemi diplomájánál ér véget?

Igen, ez eléggé nyilvánvaló. Matovič az ilyen ügyek miatt nem akarja a kormány stabilitását kockáztatni, a köztársasági elnök asszony viszont megengedheti magának azt a luxust, hogy következetesen ilyen elvszerű politikát folytasson, így hát akár a kormánynak is odaszóljon.

Ezt a rang- és pozícióbeli különbözőséget semlegesítendő viselkedik Igor Matovič már hivatalba lépésének első napjától úgy, mintha nem is az ország miniszterelnöke, hanem annak osztályfőnöke lenne?

Egyelőre tényleg így látszik. Dacára annak, hogy a kormányfői tisztség az ölébe hullott – amire pár hónappal korábban ő maga sem számíthatott –, nem úgy viselkedik, ahogyan azt a miniszterelnöki standard megkívánja. Minimum a politikai kommunikációban ott folytatja, ahol ellenzékben abbahagyta. És nem is védeni akarom, ha azért hozzáfűzöm: manapság globális trend, hogy a vezető politikusok egyre jobban használják, sőt túlhasználják a szociális médiákat. A magánvéleményem, hogy főként ez utóbbi stílus méltatlan egy miniszterelnökhöz. Igor Matovič talán úgy gondolkodik, ha a kommunikációja gyökeresen megváltozna, akkor a választói körében elvesztené a hitelességét. Úgy érezheti, személyében ez az őszinte és autentikus.

Viszont az már-már föltűnő, hogy bő három hónap elmúltával sincs szüksége kormányszóvivőre!

Ezt nem kell, szinte kár is kommentálni… Ez önmagáért beszél.

Az érdekérvényesítés, a hatalom megkaparintásának dolgában észrevehetők rokon vonások a házelnöki „plágiumikrek”, Andrej Danko és Boris Kollár között?

Sőt, számos közös vonásuk van. Kezdve attól, hogy erősen vezérelvű pártok éléről kerültek a házelnöki székbe, és rajtuk kívül több egyéniséget nem is nagyon találni sem az SNS-ben, sem a Sme rodina szerveződésben. Sem az egyik, sem a másik pártnak nincs társadalmilag olvasható ideológiai háttere, így bajosan helyezhetők el a politikai spektrum bal- vagy jobboldalán. Ugyanis a nacionalizmust és a nyers migránsellenességet nem tartom ideológiának. Nem látni náluk a programalapú politizálás jeleit, és gyenge a szakértői káderállományuk. Azt pedig a jövő mutatja meg, hogy a rendszerszintű korrupcióban szintén rokonlelkek-e. Mert ha igen, az mélyen alááshatja a mai kormánykoalíció egységét és lakossági támogatottságát. A korrupció kérdésében Igor Matovičnak egyszerűen nem szabad elengednie a gyeplőt, csak így tudja megelőzni, hogy a megvesztegethetőség befészkelje magát a kormányzati munkába. Tudniillik annak kockázata kétségtelenül továbbra is fennáll. Ugyanis a kormányváltás után hivatalba lépett új tisztviselők közül sokan rutintalanok, nem eléggé kompetensek és fölkészültek. A különböző érdekcsoportok viszont annál jobban tisztában vannak azzal, hogy különösen néhány kiemelt fontosságú minisztériumban, például a közlekedésügyi vagy a munka- és szociális ügyi tárcánál óriási pénzek forognak. A korrupció lehet tehát az a banánhéj, mi több, akár csapda, amelyet ennek a kormányzatnak duplán el kell kerülnie, hiszen ha belecsúszik, egyhamar szembekerül a választói akarattal.

Az elfogadható, ahogyan vezető kormánypártként Matovičék kisajátították maguknak az összes 72 járási elöljáró jelölésének jogát? Átláthatóságot és politikamentességet hirdetve az OĽaNO ezzel föltalálta a kör négyszögesítését?

Abban nehéz komolyabb kivetnivalót találni, hogy a kormány politikai jelölteket helyez a járási hivatalok, tehát a központi államigazgatás regionális szerveinek élére. Ami föltűnő, hogy ezeket a posztokat most nem osztották el arányosan egymás között a koalíciós partnerek. Szélesebb körben ez már kritika tárgya lehet. Egy harmadik szempont pedig, hogy ezek az elöljárók mennyire lesznek szakmailag is megbízhatók. Hogy milyen kiválasztási ismérvek alapján, milyen emberek kerülnek ezekbe a fontos funkciókba? Ebben komoly gondok mutatkozhatnak, mert úgy látni, hogy az OĽaNO túlnyerte magát a parlamenti választáson, és nincs elegendő és hiteles szakembergárdája. Szakmai téren nincs egy olyan igazi állománya, amelyre feltétlenül számítani lehet. Túl sok az „egyszerű ember”, a párthoz kötődők között szűkös a kompetens személyek választéka.

Arra van remény, hogy ez a kormány reális válaszokat adjon a társadalmi integráció számos megoldatlan kérdésére?

Nem tisztem védeni ezt a kormánykoalíciót, de azzal érdemes tisztában lenni, hogy ez az a terület, amelybe ’89 óta, meg hát azelőtt is, minden kormánynak beletört a bicskája. Határozott előrelépést ebben az érzékeny kérdéskörben – az oktatástól a szociális, az infrastrukturális, a munkahelyteremtési, az önkormányzati és más területekig – csakis nagyon céltudatosan összehangolt és következetesen végrehajtott beavatkozásokkal lehetséges elérni. A most mélyülő gazdasági válsághelyzet viszont nem szavatolja a legjobb környezetet az ilyen típusú átfogó intézkedésekhez.

Ezért is indokolt szóba hozni, vajon a koronaidők okozta súlyos gazdasági gondokkal eléggé körültekintően foglalkozik-e a tekintélyét alakítgató kormány?

Pusztán egészségügyi szempontból nézve a világjárvány szlovákiai kezelését, nemzetközi összehasonlításban is kitűnően vizsgázott. Igaz, ez még az előző kormánynak és főként a lakosság fegyelmének is köszönhető. Kérdés, mi lesz a víruskrízis következő hullámaiban. A helyzet nehezedő gazdasági következményeinek kezelésében már kevésbé jó rajtot vett az ország, bár ebben, a kormány saját eszköztárán túlmenően, az is közrejátszik, hogy Szlovákia nagyon kis és egyben nyitott gazdaság. A GDP-hez viszonyított exportaránya 97 százalék fölött van, ami jelentősen befolyásolja a hazai gazdasági folyamatokat. Ami a szlovák kormányok saját hatáskörét érintő örök probléma, így hát a jövőben illene okvetlenül elkerülni, hogy Szlovákia meglepően felkészületlen az uniós pénzek fogadására. Azok lehívása nálunk rossz hagyományként mindig nagyon lassan zajlik, emellett a bürokrácia és a rendszerszintű korrupció szintén szerepet játszik az ügy félresiklásában.

Több, még az előző kormányzat által kezdeményezett fejlesztési tervezet felfüggesztése nyomán elmondható, hogy a kormányváltás vesztese Dél-Szlovákia?

Nehezen volna vitatható, hogy minimum a közlekedésfejlesztésben az ország déli régiói bizony nem a nyertesei lesznek ennek a kormányzati ciklusnak. Ám az igazi gond talán nem az egyik-másik és esetleg szakmailag is megkérdőjelezhető projekt felfüggesztésében rejlik, hanem abban, hogy nincs helyettük korrekt módon kompenzáció. Mintha Igor Matovič elfelejtené, hogy szlovák politikusként az ő pártja kapta a szlovákiai választások történetének legtöbb magyar szavazatát! Elsődleges érdeke lenne hát, hogy ne akarja rögtön elveszíteni az ölébe pottyant voksokat.

Tény, a magyar választók zöme szintén kormányváltást, a tisztességtelen Fico-éra megszűnését akarta, De lehet egy ennyire útkereső és heterogén nagykoalícióval Héraklészként kitakarítani Augiász istállóját?

Ha az úgynevezett főnökség felelősségre vonása még várat is magára, azért Bašternák úr a börtönbüntetését tölti, Miroslav Kočner bírósági perei folynak, Kajetán Kičura és Norbert Bödör, illetve több korrupt bíró letartóztatásban van. Sok jel mutat arra, hogy a mármár iparági méretű bűnözésnek, áfacsalási rendszernek véget lehet vetni. A rendőrség és az ügyészség egy része, a Közbeszerzési Hivatal, az Állami Számvevőszék meglehetősen függetlenítették magukat, és elkezdték a dolgukat végezni. A Kuciak-gyilkosság volt az a pont, amikor betelt a pohár. Ami azóta történik, nem rossz irány. Ingoványos és elharapódzott a csalános, de a csapások meg a keskeny pallók kifelé mutatnak.