Negatív lett a brazil elnök vírustesztje

Jair Bolsonaro

Jair Bolsonaro brazil elnök szombaton bejelentette, hogy negatív lett a koronavírustesztje, két héttel a fertőzése első diagnosztizálását követően.

Az államfő arról számolt be a Twitteren, hogy negatív lett a vírustesztje, azt azonban nem közölte, hogy azt pontosan mikor végezték el.

Bolsonaro az utóbbi két hetet karanténban töltötte az elnöki palotában, miután július 7-én megállapították, hogy megfertőződött. Azóta háromszor is letesztelték, és mindhárom esetben pozitív lett az eredmény, egészen mostanáig.

Jelenleg Brazília a koronavírus-járvány egyik fő gócpontja, eddig mintegy 2,4 millió fertőzöttet és 85 ezer halottat regisztráltak. A szakértők szerint azonban a valós számok jóval magasabbak lehetnek a 210 millió lakosú országban a nem megfelelő mértékű tesztelés miatt.

Jair Bolsonaro hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, „kisebb influenzának” titulálva a betegséget, s a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?