Millió történet rejtőzik az irodalmi művekben, de az irodalomnak is van egy csomó története, azokat se hagyjuk az út szélén
A magyarórákat leggyakrabban érő kritika, hogy túlzottan az irodalomtörténet oktatására koncentrálnak (mikor született, mikor halt meg, de évre, napra pontosan ám!), ezáltal viszont mindenki kissé bennfentessé válik a témában (ahogy az újságolvasók jelentős része is sejteni véli, miként lehetne jobb lapot csinálni). Ez az irodalomtörténeti bennfentesség pedig jól jön azoknak, akik ilyen témájú és tartalmú szövegekhez, könyvekhez nyúlnak pusztán érdeklődésből, már eltávolodva az iskolapadtól. Vannak ugyanis támpontjaik, megvan az alaptudásuk, el tudják helyezni az új információkat a saját univerzumukban.
Bulvárszerűség
Távol álljon tőlünk, hogy – különösen a nyári szünidő és pihenés alatt – úgynevezett száraz irodalomszakmai szövegeket ajánljunk (újra)olvasásra. Vannak azonban kifejezetten olvasmányos irodalomtörténetek is, amelyekre kis túlzással úgy is tekinthetünk, mint valamiféle bulvárhelyettesítőre. Megtudhatjuk belőlük a nagy szerzők kis titkait, fény derül életük pikáns kis részleteire, jókat hüledezhetünk azon, hogy – a leírás szerint legalábbis – miket művelt a rendkívüli horderejű mű megírásának, megalkotásának idején. És még morális meg erkölcsi dilemmákba is keveredhetünk: mennyire tudjuk elfogadni, hogy az ünnepelt szerző olyat, sőt még amolyat is csinált.
Persze nem feltétlenül az arcpirító részletekért érdemes irodalomtörténetet olvasni, lehet azért is, mert felér egy irodalmi művel, plusz mellé alátámasztott ismereteket is osztogat – az utóbbi idők talán legsikeresebb efféle vállalkozása az internetes posztolástól tematikus kötetekig jutó Nyári Krisztiáné.
Botrányövezte
S amíg Nyári esetében elég akár visszagörgetni a közösségi oldalán, hogy olvashassuk, Szerb Antal legendás és sokat dicsért irodalomtörténetei esetében érdemes odafigyelni arra is, hogy ne a cenzúrázott változatot vegyük kézhez. A Magyar irodalomtörténet bizonyos kiadásairól például éppen a Magyarország határán túli irodalmat nyesték le, úgyhogy vagy a korábbi, vagy a legutóbbi variációkat érdemes választani (szerencsére az 1935-ös, a szerző által javított második kiadás az interneten is elérhető). A maga korában botrányosnak számított a mű, látjuk, közben megnyirbálták, mára visszatért a teljes tartalom, vele – úgy tűnik – némileg a botránykeltés is. Az utolsó szóig mindent hivatkozó szakszövegekbe is bele lehet kötni, a kötetlenebb, esszészerűbb irodalomtörténetbe még könnyebben, viszont óriási mázlija van annak, aki a Szerb-féle irodalomtörténeteket olvassa (a magyar mellé A világirodalom történetét). Ugyanis kedvet kap tőle a tárgyalt művek olvasásához is, azután pedig joggal megalkothatja a saját, botránymentes véleményét az irodalomtörténetekről is.
„Ez a könyv a magyar irodalom története kívánna lenni felnőttek számára. Ez az újság benne. Készült már magyar irodalomtörténet tanárok, sőt tudósok számára, készült a művelt nagyközönség számára (ami alatt nálunk a műveletlenek tömegét szokták érteni, ki tudja, miért) – de felnőttek számára még sosem. Az olvasó ezért sok mindent máskép fog találni, mint ahogy az iskolában tanulta, és ami nem lesz máskép, annak is más lesz a hangsúlya.”
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, Révai, Budapest, 1935
A teljes írás az Okos Konyha mellékeltben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.