Nehéz napok éjszakái

EU-csúcs

A tegnap hajnalban véget ért rendkívüli EU-csúcsnak az Egy nehéz nap éjszakája című híres Beatles-dal lehetne a hivatalos himnusza.

A 27 EU-tagállam vezetője csütörtökön kezdte el a tárgyalásokat az uniós újjáépítési alapról és a következő hétéves költségvetésről, és ezek több napon át tartó végtelen vitákba torkolltak. Sokat látott EU-szakértők sem láttak már jó ideje ilyen hosszú EU-csúcsot, a most véget ért csúcstalálkozó csak leheletnyivel volt rövidebb, mint a 2000-ben megtartott legendás nizzai csúcs. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, végtelen kitartással próbált a szembenálló kormány- és államfőkből valamilyen pozitív kompromisszumot kicsikarni, akik valahol szintén érezték, most nincsenek olyan helyzetben, hogy üres kézzel térjenek haza.

Az előzetes jelek ismeretében senki sem várt gondtalan sétagaloppot, de a magukat takarékos négyeknek nevező tagországok elkeseredett ellenállása nemcsak a szakértőket lepte meg, hanem magát a német–francia tengelyt is. Hollandia, Svédország, Dánia és Ausztria túl magasnak találta az újjáépítési alapban a nem visszafizetendő támogatások arányát, és a takarékos négyek egy vészféket is szerettek volna a rendszerbe beépíteni a források effektív felhasználásának ellenőrzésére. Ezzel szemben a déli tagállamok ragaszkodtak a nem visszafizetendő támogatásokhoz, és a szolidaritás hiányával vádolták északi partnereiket. A tárgyalásokat a lengyel–magyar-duó is bonyolította, mely szerette volna elkerülni az uniós források hozzákötését a jogállamiság kérdéséhez. Ez viszont több nyugat-európai tagország számára kulcsfontosságú feltétel volt. Nem meglepő ezért, hogy a brüsszeli nappalok és éjszakák gyorsan keleti bazárrá alakultak, ahol minden résztvevő próbálta a lehető legjobb alkupozíciót megtalálni.

Tegnap hajnalban végül sikerült elérni egy olyan kompromisszumot, mely mindenki számára elfogadható volt. A déli tagállamok számára fontos volt, hogy sikerült megőrizni az újjáépítési alap eredeti nagyságát, de ennek fejében engedniük kellett a nem visszatérítendő források nagyságából. Ezek az eredetileg javasolt 500 milliárd euróról 390 milliárdra csökkentek, amivel a takarékos négyek is együtt tudnak élni. Beleegyezésük jutalmául ezek az országok a következő költségvetési ciklusban is megtarthatják költségvetési visszatérítéseiket, melyeket a kevésbé fejlett tagállamok a „gazdagok privilégiumaként” is szoktak emlegetni. Magyarország és Lengyelország is elégetten távozott, ugyanis sikerült a jogállamiságról szóló szöveget jelentősen meggyengíteni, és a megszerzett források nagyságára sem lehet panasza egyik országnak sem. Igor Matovič is rendkívül elégedetten állt a csúcs befejezése után az újságírók elé, hiszen a végső kompromisszum szerint Szlovákia csak az újjáépítési alapból 7,5 milliárd euróhoz jut hozzá az elkövetkező három évben. Ehhez jönnek még hozzá az elkövetkező hétéves költségvetési ciklus forrásai.

Az, hogy az uniós tagállamoknak sikerült megegyezniük, nagyon jó hír. Az unió gazdasága ebben az évben az EU történetének legmélyebb válságát éli át, és a pénzügyi piacok feszülten figyelték, hogy mekkora pénzügyi támogatást tud mozgósítani az EU a tagállamok gazdaságainak élénkítésére. A megegyezés fontos volt abból a szempontból is, hogy az unió történelmében először veszünk fel közös hitelt, melyet a tagállamok támogatására fordítunk. Ez jelzésértékű lehet az unió lakosságának is, melynek egyre növekvő hányada kezd egyre szkeptikusabb lenni az EU-tagság előnyeivel kapcsolatban. A kedd hajnali kompromisszum korántsem ideális, de ha segít a tagállamoknak gyorsabban kilábalni a gazdasági válságból, pozitív fordulópontként kerülhet be az unió történelmébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?