Udvard, ahol a hit hegynyi földtömeget mozgatott meg

Udvard
Udvard |

Misztikus hely az udvardi kálvária! Aki ott jár, az kénytelen elhinni azt, hogy a hit hegynyi földtömeget képes megmozgatni. Az Udvard nagyközség határában, az egykori Szent Márton-dombon 1855 és 1860 közt felépült szakrális hely ennek a bizonyítéka.

14 ezer szekér föld, ötvenezer munkanap, verejték, hit és akarat teremtette meg ezt az európai viszonylatban is egyedülállónak mondható megszentelt helyet! 

Szent Márton dombja 
Az Udvardot ma is körbe ölelő Zsitva folyó korábban mocsaras lápos vidékén, a síksághoz képest húsz-harminc méter magasba kiemelkedő buckákon már a római korban castellum épült. Az avarok 7. századi temetőjét is megtalálták már itt a régészek. Első írásos emléke ennek a helynek I. Géza, az alig három évig uralkodó Árpád-házi magyar király korából, 1075-ből származik. Akkor királyi birtok volt, nevét arról az udvarházról kapta, ahol szinte biztosan megfordult az uralkodó. Akkoriban nem egy birodalmi központból irányította országát a király, hanem udvarházait végig látogatva, ott hosszabb időt is eltöltve törvényt ült, okleveleket adott ki, adományokat hagyott jóvá. Udvard királyi udvarháza, kúriája a Szent Márton-dombon volt, ott, ahol most a kálvária áll. Húsz szolgálói ház és negyven aratrum, azaz negyven eke föld tartozott ehhez a birtokhoz, ami egészen tekintélyes vagyont – közel hathektárnyi földterületet jelentett. I. Géza Udvardot a garamszentbenedeki kolostor adománylevelében említette. A források szerint a királyi udvarház mellett Szent Márton tiszteletére felszentelt kápolna is volt egykor a dombon. Ezeknek romjai a 19. század elején állítólag még láthatóak voltak. Pusztulásuk ideje 1554-re tehető, amikor az oszmán hordák végigdúlták a vidéket. Sokáig elhagyva, gondozatlanul maradt, mígnem a 19. század közepén itt szolgáló udvardi plébános, bizonyos Kesselőkeői Majthényi Adolf el nem határozta, hogy a régi szent helyen kálváriát, kápolnát, búcsújáró helyet épít. 

A kálvária és a hit ereje
Majthényi Adolf Nyitranovákon született 1814-ben, az igen régi és rendkívül szerteágazó Kesselőkeői Majthényi család sarjaként, rokonságban állt Madách Imre édesanyjával, Kesselőkeői Majthényi Annával. Adolf Pozsonyban és Pesten tanult, 1837-ben szentelték pappá, Udvardon, ahol 1844-ben lett plébános. A magyar forradalom és szabadságharcban is részt vett, majd annak leverése után, az elnyomás éveiben Habsburg-ellenes véleményéről volt ismert. Az udvardi plébános minden ismeretségét, kapcsolatát megmozgatta a nagy ügy érdekében. Eredeti elképzelése egy búcsújáró templom építése volt, ezt anyagi okok miatt módosította. Scitovszky János esztergomi érseknél – akinek a birtokában volt a Szent Márton-domb földterülete – kijárta a kálvária építésének engedélyét, majd elindította a gyűjtést. Scitovszky érsek 1856-ban meglátogatta az épülő kálváriát, majd ezután a Szent Márton-domb mintegy 14 hektárnyi területét odaajándékozta az udvardiaknak. Akik igen erős hittel és akarattal építették a mocsárral körbevett dombon a kálváriát. E munkájukban a közeli Fűr, Kisbaromlak és Komáromszentpéter községek római katolikus hívei is segítették őket. Egy leírás szerint 14 ezer szekér – a becslések szerint legkevesebb 40 ezer köbméter – földet hordtak ide! Felépítették a 14 stációból álló kálváriát, díszes kőlépcsőt alakítottak ki, amely a harangtoronyhoz és a központi feszülethez vezet, és Szent Márton tiszteletére megépült egy kápolna is. Eredetileg 7000 fát is kiültettek, ezek nagy része mára már elpusztult, pótlásuk folyamatos. A nagy mű felszentelését 1860. szeptember 16-án, Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe után tartották, a leírások szerint negyvenezer hívő részvételével. Erre az alkalomra IX. Piusz pápa küldött üzenetet a híveknek, ezt Majthényi Adolf olvasta fel. Akit végakarata szerint itt helyeztek örök nyugalomra. 56 év földi pálya jutott az elszánt és kitartó tudós papnak, 1871-ben temették el. Sírja ma is gondozott, a község címerében lévő harangtorony tövében van. A kálvária ma jó állapotú, szépen karbantartott hely, ahová szívesen járnak a helyiek, de minden erre járónak ajánlani lehet. Megéri végigjárni a stációkat!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?